A láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet

2022.11.02. 20:00

Nem elég, ha látunk, látszanunk is kell! (videóval)

Látni és látszani - hangzik a jól ismert mondat, mégsem lehet elégszer felhívni a közlekedők figyelmét a láthatóság fontosságára.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Kerékpárosklub fehérvári szervezete közös akcióval hívta fel a kerékpárosok figyelmét a láthatóság fontosságára. Az esemény helyszíne nem véletlen, hiszen a rendszeresen kerékpározók szerint a Prohászka Ottokár utca bizonyos szakaszai olykor elég sötétek.

Az őszi és téli hónapokban a korai sötétedés miatt még fontosabb, hogy a közlekedés résztvevői kellően láthatóak legyenek. Májer László rendőr őrnagy autójában hatalmas dobozokban sorakoztak a kerékpárosok láthatóságához szükséges felszerelések, amikből minden olyan biciklisnek adott, aki úgy hajtott el az akció mellett, hogy valami hiányzott kerékpárjáról.

Fotós: NAGY NORBERT

A láthatóság szempontjából a kerékpárok esetében is vannak kötelező tartozékok és olyanok is, amik bár nem szerepelnek az előírásokban, mégis javasoltak. Az első csoportba tartoznak az első és hátsó lámpák és prizmák, az első keréken kettő küllőprizmának kell lenni. – Nagyon lényeges, hogy ezeknek a világításoknak olyanoknak kell lenniük, hogy tiszta időben 150 méterről látszódjanak. Ezért kell időnként felülvizsgálni a kerékpárok világítását és cserélni, ha merülnek a lámpák – fogalmazott a Székesfehérvári Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója.  Mint mondta, lakott területen belül a bicikliseknek nem kötelező láthatósági mellényt viselniük, de a saját biztonságuk érdekében javasolt, csak úgy, mint minden, a láthatóságot elősegítő eszköz, kiegészítő. – Lakott területen kívüli szakaszokon a láthatósági mellény éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező. Tehát nappal is, ha például köd van, esik az eső, vagy bármi miatt korlátozottak a látási viszonyok. Lakott területen belül javasoljuk olyan ruházat viselését, ami visszaveri a fényt és az észlelhetőséget elősegíti – emelte ki a rendőr őrnagy.

Fotós: NAGY NORBERT

Az országos Látni és látszani kampány keretében a kerékpárosok mellett az autósokra és a gyalogosokra is nagy hangsúlyt fektet a szervező Országos Rendőr-főkapitányság és a kezdeményezéshez csatlakozók. Májer László felhívta a figyelmet, hogy a kampány weboldalán megyékre és településekre bontva megtalálható azon optikusok listája, akik a program ideje alatt bérmentve vizsgálják meg a sofőrök szemét, valamint azok a szervizek, akik szintén térítésmentesen ellenőrzik az autókat.

November 16-án Székesfehérváron, a Hosszúsétatéren, az aluljáró város felé néző oldalán ismét hasonló akciót szervez a rendőrség és a Magyar Kerékpárosklub fehérvári szervezete. A Látni és látszani kampány, valamint az ezzel elért eredmények ugyanis nagyban segítik a kitűzött cél elérését, hogy mindenki épségben hazaérjen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában