Tisztított szennyvíz a megoldás

2022.11.12. 12:33

Nagyobb vízutánpótlást kap a Sóstó, így védik a páratlan természeti értéket

Házi Péter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Évtizedes elképzelés volt, és komoly viták is megelőzték, hogy szabad-e tisztított szennyvízzel segíteni a védett Sóstó vízfelszínének megmaradását. Azt viszont mindenki látta, tudta, hogy ha nem lesz beavatkozás, végleg megszűnhet a páratlan természeti érték. A Sóstó rehabilitációját követően, azaz már évek óta a  terület vízellátását elsősorban tisztított szennyvízből fedezi a város. Amint Cser-Palkovics András polgármester friss bejegyzéséből kiderül, ennek látszott is a hatékonysága az idei, sajnos nagyon aszályos nyár folyamán, hiszen a Sóstó vízszintjén alig látszott meg a csapadékhiány.

"Tanulva azonban ebből az évből, meg kell emeljük a Sóstó tisztított szennyvíz utánpótlását 100 ezerről 120 ezer köbméter/évre. Ennek persze van költségvonzata, hiszen egy köbméter szennyvíz megtisztítása, a rendszer üzemeltetése nagyjából 55 forintba kerül, de ez elenyésző összeg az értékhez képest, amit megmentettünk és fenn kell tartanunk a Sóstó kapcsán. " - fogalmazott a városvezető, aki leszögezte, az önkormányzat biztosítja a fedezetet a Fejérvíz számára, hogy a nagyobb mennyiségű tisztított szennyvizet előállítsa a Sóstó számára.

A polgármester bízik abban, hogy a Sóstó példája számos hazai település és vízi érték számára jelent majd jó példát, egyben bizonyítéka a "gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!" elv hatásosságának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában