Elsősorban felelősség, nem játék

2022.11.25. 13:00

Madáriskola lett a Károlyi suli Csurgón (galériával, videóval)

Kikerült a Madárbarát iskola címet jelző tábla az általános iskola bejárathoz Fehérvárcsurgón. A Károlyi-kastély kertjében működő intézmény a legideálisabb helyen van ahhoz, hogy a kisiskolások megismerjék a természetet, a madarakat és hogy megtanulják, felelősséggel tartoznak a környezetükkel szemben.

A Károlyi József Általános Iskola már a nyáron megkapta a Madárbarát Iskola címet és hozzá a táblát de csak most a madár hetet is korszakának kezdetén helyezték ki a gyerekek az iskola bejáratához

Fotós: Palocsai Jenő / FMH

Csütörtökön kora délután kezdődött a vidám időben, két osztály bevonásával az az ünnepség, mikor kihelyezték a Madárbarát Iskola táblát a suli kapujában. Hogy ki és hogyan nyerheti el ezt a címet, arról Biró Sándorné beszélt. A Károlyi József Általános Iskola tagintézmény-vezetője elmondta: -Tulajdonképpen nem pályázatnak mondanám, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy jelöltetni kell magunkat a címre. Az Országos Madárbarát Egyesület felhívására reagáltunk és le kell írni számukra, hogy mi mindennel rendelkezünk, ami alapján elmondhatjuk magunkról azt, hogy madárbarát iskola vagyunk. Nekünk ilyen a környezetünk, hisz fák és bokrok vesznek körbe bennünket, emellett Ökoiskola is vagyunk, így nagyon fontos részét képezik a madarak is az ökoiskolai munkatervünknek. Eleve több éve mienk a Fecskebarát iskola cím is. Összefoglalva az éves munkaterv minden részébe beillesztjük a madarak szeretetét, ahová csak tudjuk, hogy a környezeti nevelés része lehessen a madárvédelem.

És valóban. Többször is tudósított már a hírlap arról, hogy rendszeresen készítenek és helyeznek ki madárkalácsokat, ahogy arról is, hogy még a tanulmányi versenyeken is megjelennek a madarak.  

Magát a címet és a vele járó Madárbarát Iskola feliratú táblát már nyáron megkapták, ám eleddig nem tették ki, hiszen az érzékenyítésnek, most jött el az ideje. Megérkezett az ősz, a költöző-, illetve a vándormadarak elmentek, és akik itt maradtak, azokról gondoskodni kell.

A bejárathoz két osztály vonult ki és verset mondtak, hogy-hogy nem a cinege cipőjéről. Temesvári Krisztián ennek kapcsán megbeszélte a gyerekekkel,. hogy hány fajta cinege van, és hogy mit esznek. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki elkezdi etetni a madarakat, onnantól kezdve az kötelesség és felelősség is egyben, nem csak egy pár alkalommal elvégzett jócselekedet, majd hozzátette, hogy a madaraknak sós és pörkölt magokat semmiképpen sem szabad adni.

Ezután elindult a menet, mely rendeltetési helyére vitte a Rovarhotelt, melynek alapját egy öreg szekrény fiókja adta. A hatlábúak szállodájában több szint is van, nádból, szalmából, lyukacsos fából, hasonlóan szitává lyuggatott téglából és tobozokból. Az iskola ligetes udvarán, a gyerekektől addig elzárt részen már csak a telepítésre várt a két mély gödör, ahová a rovarhotelt a gyerekek betették, majd tömedékelték, hogy stabilan ellenálljon akár az erős szélnek is.

Fotós: Palocsai Jenő / FMH

Ezt a feladatot, akárcsak az utána következő madáretető kihelyezést Vancák Mária vezette, Az Öko szakkör vezetője maga is segített az előre gyártott etetőket feltenni a magasabb faágakra. Amíg az egyikkel foglalatoskodott, addig Temesvári Krisztián megtöltött az általa hozott napraforgóval egy másikat.

A polgármestert kérdeztük, miért ennyire fontos a madarak helyzete itt Fehérvárcsurgón? Temesvári azt mondta: -Most elsősorban nem úgy vagyok itt, mint településvezető, hanem mint megrögzött, régi madárbarát. Az általános iskola első osztálya óta madarász vagyok, azóta vannak galambjaim. A madárvilág mindig is érdekelt, így otthon is rendszeresen madarászok a gyerekekkel. A község óvodája is Madárbarát Ovi és ezek nem csak üres címek. A fák napja alkalmából is kivittük az iskolásokat a kastélyparkba, ahol tartottunk nekik egy kis bemutatót. Készítettünk önkormányzati szinten madárodúkat és azokat helyeztük ki a kastélyparkban, ahol a Károlyi családdal közösen létrehoztunk egy Madár Tanösvényt.

Mint megtudtuk, a legújabb madaras projekt is temesváritól indult, aki vásárolt egy webkamerát, amit beépítettek egy madárodúba. Az iskola pedig beköttette a kamerát egy folyosón felállított monitorba, így más most nagy izgalommal várják a tavaszt, bízva abban, hogy érkezik a kikelettel egy madárpár, akik ott fognak költeni.

Temesvári erre azt mondta: Ha sikerül, akkor nyomon lehet követni az eseményeket a folyosón így megtudjuk, mi is történik a madarak való világában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában