A vidámságé volt a főszerep

2022.11.01. 20:00

Halloweeni csokigyűjtés Igaron

Humor, móka és kacagás jellemezte a „Csokit, vagy csalunk!” játékot vasárnap délután a községben. Ahogy azt az egyik szervezőtől, Szabó Róberttől megtudtuk, soha rosszabb rendezvényt!

Kecskés Zoltán

Forrás: Szabó Róbert

A tavaly életre hívott esemény, idén is beváltotta a hozzá fűződő reményeket. Nagy létszámban gyűlt össze Igar apraja és nagyja. A gyerekek szebbnél szebb, rémisztőbb és ötletesebb jelmezben jelentek meg a halloweeni csokit vagy csalunk felvonuláson. 

– Szerencsére szép időnk volt, a gyerekekkel jó hangulatban mentünk végig a falun, a vendéglátók nagy kedvességgel vártak minket és mindenkinél egy jó beszélgetés mellett ettünk-ittunk és gyűjtöttük be a jól megérdemelt csokikat és cukrokat. Az utolsó vendéglátókhoz a Kis Sándor hegyen keresztül mentünk, ami a sötétedés miatt kellően félelmetes, és rémisztő volt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – számolt be örömmel a FEOL-nak Szabó, aki ezt követően zenei tudását is megcsillogtathatta, ugyanis ő volt billentyűsként a TÖKjó bál hangulatfelelőse. 

Forrás: Szabó Róbert

– A nagyszerű napot egy bállal zártuk, amit noha kicsit későn hirdettünk meg, így is nagyon sokan jöttünk össze, és buliztunk együtt hajnalig. Legközelebb Márton napra készülünk, amikor egy lámpás felvonulással, majd azt követően egy "zsíroskenyér partin" várjuk az érdeklődőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában