Szemléletváltás

2022.11.16. 19:01

Elindult a megyei Virtuális Erőmű Program (galériával)

Megyénk is csatlakozott az egykori köztársasági elnök fővédnökségével megalakult Virtuális Erőmű Programhoz (VEP), melynek alapító okiratát szerdán írták alá a megyei önkormányzat dísztermében.

Kecskés Zoltán

A FEVEP alapító okiratát november 16-án, szerdán írták alá a megyei önkormányzat dísztermében.

Fotó: Fehér Gábor

– A Fejér Megyei Önkormányzat az Echo Innovációs Műhellyel konzorciumban sikeresen pályázott a „Megyei identitás erősítése” című pályázati felhívásra, melynek köszönhetően 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ennek keretében elindult a Fejér Megyei Virtuális Erőmű Program (FEVEP) – mondta el a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Pálffy Károly a megyeháza dísztermében megrendezett programon. Hozzátette, hogy az országban egyedülálló módon széleskörű összefogáson alapuló megyei fenntarthatósági és környezeti szemléletformálási mintaprogram a napjainkban zajló gazdasági- és energiaválság okozta hatások mérséklésére is keresi a választ. Mindez pedig azért is fontos – emelte ki az alelnök –, hiszen a jövő generációk léte és életminősége nagyban függ attól, hogy képesek vagyunk-e a környezetünkről és életünkről alkotott gondolkodásunkat megváltoztatni oly módon, hogy az elvesztegetés helyett megőrizzük természeti erőforrásainkat, amelyeket majd gyermekeink örökölnek.

„A legtisztább, legolcsóbb és  legzöldebb energia az amelyet nem fogyasztunk el, de még meg sem termelünk" – ezt már Molnár Ferenc, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit kft. ügyvezetője mondta, Áder János egykori köztársasági elnököt idézve. Kiemelte, a program egy olyan prevenciós törekvést szolgál, ami az energiatakarékosságban testesül meg. Célja, hogy a partnerek (társadalmi-, gazdasági-, egyházi-, oktatási szereplők) energia- és szén-dioxid megtakarításait pályázatain és projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza. 

A környezeti fenntarthatósági tanulmányi versenyben az  alsósoknál Hegyi Letícia Sára volt a legjobb.
Fotós: Fehér Gábor

Az ünnepség keretében díjban részesültek az Energiatudatos és Energiahatékony Önkormányzatok pályázat nyerteseit – Aba, Bicske, Gárdony, Nádasdladány, Pákozd, Pázmánd, Pusztaszabolcs –, valamint a környezeti fenntarthatósági tanulmányi versenyben résztvevő oktatási intézmények alsós- és felsős és középiskolás tanulói. Az alsósoknál Hegyi Letícia Sára (Bicske), Bozsoki Linda (Sárbogárd), Győri Boglárka (Sárbogárd) volt az első három, míg a felsősöknél Horváth Ádám (Sárbogárd), Farkas Benett Károly (Bicske), Szabadi Viola (Sárbogárd) kapott elismerést. A középiskolásoknál Rapai Dávid (Mór) végzett az élen, Lisztmayer Hannát (Mór) és Nemes Jánost (Mór) megelőzve.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában