Újra segíthetsz egy mikuláscsomaggal!

2022.11.19. 10:00

Andi bohóc jelenti: újabb fehérvári iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez

Ahogy már korábban megírtuk, a piros orrú Andi bohóc és segítői ismét mikulás csomagokat várnak a gyűjtőpontokon december 10-ig, hogy a meglepetéseket rászorulókhoz juttathassák el.

Kecskés Zoltán

Forrás: Szervezők

Kis Andrea, vagy ahogy mindenki ismeri Andi bohóc újabb örömhírrel szolgált a FEOL-nak:

– Van egy újdonság is a gyűjtésben. A jótékonysági felhívásunkra Székesfehérváron, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézmény Diákönkormányzat koordinátora is felajánlotta, hogy segítenek idén a gyűjtésben! Ami azt jelenti, hogy az iskola diákjai és pedagógusai is gyűjtenek édességeket, azaz tesznek ki egy dobozt a plakátunkkal és csokit raknak bele a gyermekek. Ráadásul a kicsik rajzolnak is majd, amit szintén eljuttatunk segítőimmel, télapóval, télanyóval, krampusszal a szétosztás során. Alig várjuk már, hogy lássuk a mosolygós arcokat. Mert ahogy mondani szokták: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni!” – mondta a főszervező majd ismét kihangsúlyozta: 

Telekis diákok a suliban elhelyezett gyűjtőpont előtt
Forrás: Szervező

– Gyűjtőpontnak bárki csatlakozhat, és szeretettel várják a jelentkezéseket, illetve cégek támogatását is mikulás csomag formájában, vagy bármivel amivel örömet tudnak szerezni. A felajánlásokat ha hozzájárulnak kitesszük az Újra segíthetsz egy mikulás csomaggal nyilvános csoportba, ezzel ösztönözve másokat is a jótékonyságra. 

Az eddigi gyűjtőpontok listáját és elérhetőségét ITT TEKINTHETIK MEG!

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában