Országos Rajzfilmünnep

2022.11.19. 15:00

A Gárdonyiban gyerekeknek és felnőtteknek is vetítettek (videó)

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár az idén első alkalommal csatlakozott az amúgy már kilencedik alkalommal megrendezett Országos Rajzfilmünnephez, melynek keretében tegnap már tartottak vetítést, de ma is várták még az érdeklődőket.

Borsányi Bea

A délelőtti vetítés után homokképet is készíthettek a gyerekek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

- A művelődési ház programjaiban mindig nagy hangsúlyt kap a mese. Az élőszavas mese azonban egészen más, mint a rajzfilm, hiszen míg előbbiben a gyermek saját fantáziájában születnek a képek, addig a rajzfilmek ezeket készen adják. Ám mind a két műfaj igazán szerethető és élvezhető – mondta a művelődési ház igazgatója, Szilvási Grund Helga. 

Péntek este volt már vetítés a Gárdonyiban, amelyet szombat délelőtt továbbiak követtek. És amíg a délelőtt a gyerkeknek szólt – A kiskakas gyémánt félkrajcárját és a Telhetetlen méhecskét lehetett megnézni -, addig kora délután egy órás blokkal a 16 éven felülieket várták, 16 órától pedig korhatár nélküli rajzfilmek kerültek terítékre. A mozi mellett kézműves foglalkozással színesítették tovább a délelőttöt: kicsiket és nagyokat egyaránt homokkép készítésre vártak. A délelőtt folyamán pedig sorra érkeztek a rajzfilmünnephez kötődő, korábban meghirdetett rajzverseny díjazottjai, akik személyesen vehették át a jutalmukat. A jelentkezőknek kedvenc népmesehősüket kellett megjeleníteni, az alkotásokat részben zsűri bírálta el, de a művelődési ház közösségi oldalán is lehetett szavazni a legjobbakra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában