Metéltre vágott rák hús, főtt jércemell

2022.11.29. 15:00

A Csekonicsok nemcsak dolgozni, de élni is nagyon tudtak

Idén gróf Csekonics Sándor születésének 150., halálának 70. évfordulójára emlékeztek. A Csekonics mozaikok első két részében bepillantást kaphattunk a család történetébe, a zsombolyai uradalomba.

Hajdú Marianna

Kovács Attiláné Gabriella és Kató Balázs, azaz Julia Wood és Barcza Sándor megszemélyesítői. A kérdező Rideg Lászlóné Zsuzsa.

Fotó: Hajdú Marianna / FMH

Júniusban csendes megemlékezés volt a soron a katolikus temetőben, ahol az egyetlen itt nyugvó családtag, Csekonics Sándorné Vay Margit előtt rótták le tiszteletüket.

Szilágyi Mária “A zsombolyai Csekonics uradalom széthullása” előadása és a Városi könyvtár helytörténeti anyagából készült kiállítás volt a megemlékezés következő programja. Ekkor került sor a Csekonics-ház névadó ünnepségére is.

Majd a „Főúri divat a XIX. század végén, a Csekonicsok fénykorában címmel, Simonovics Ildikó mutatta be a "hosszú" XIX. századot, az időszak arisztokráciáját, annak öltözködési és viselkedési szabályaival.

A Csekonics mozaikok harmadik része a “Képzelt riport Csekonics Sándor unokáival” tette fel a koronát az emlékév végén, november 25-én.

Fotós: Hajdú Marianna / FMH

Rideg Lászlóné Zsuzsa – mint legnagyobb tudora és ismerője a Csekonics családnak – írta a forgatókönyvét a riportnak.

A riport két szereplője még él. Julia Wood Angliában, Ripleyben, Barcza Sándor Amerikában, ám idősek egy valódi interjúhoz… 

Az alkalomra megszemélyesítőik Kovács Attiláné Gabriella és Kató Balázs voltak, akik lelkesen vállalták a szerepet.

Többek között miről is eshetett volna szó, mint a régi bálokról, karácsonyokról, szilveszteri mulatságokról is, hiszen még mai is mindenkit lenyűgöznek ezek az események. A fényűzéshez pedig hozzá tartoztak az ételek. A Csekonicsok szerették a különleges, ínyenc falatokat és máig maradt fenn néhány recept, amit ők is szoktak fogyasztani, ilyen a Csekonics saláta jércemellel rákollóval. 

– Nálunk népszerű étel a családban, én magam is meglehetősen kedvelem – “emlékezett” vissza a Csekonics dédunoka.

– Apám szerint Moser István mesterszakács – aki több neves budapesti étterem konyhafőnöke is volt – kreálta a receptet. Elég egyszerűen elkészíthető: metéltre vágott rák húst, főtt jércemellet, paradicsomot, fejes-saláta szívet majonézzel összekeverünk, citromlével, tárkonyecettel, finomra vágott tárkony levéllel, Cayenne-borssal, Worcester-mártással és kevés tejszínnel ízesítünk. Ünnepi alkalmakkor tálalás előtt jércemell szeletekkel és főtt rákollókkal szoktuk díszíteni. Sokan találgatták anno, hogy vajon melyik Csekonics volt az étel névadója, de apám szerint egyértelmű, hogy dédnagyapám, Csekonics Endre.

Ha már az artisztikus falatokig jutottunk, az előadás végén Mátyásné Kovács Gyöngyvérnek, Leimszieder Évának és Zsuzsának köszönhetően a vendégek kóstolót kaphattak a Csekonics kalácsból és a diókrémes Csekonics kockából is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában