Testületi ülés

2022.10.26. 11:43

Szociális támogatások terén bővítettek, az intézmények terén szigorítottak

Legutóbbi testületi ülésén a szári képviselők több fontos kérdésben is döntöttek, így például arról, hogy kibővítik a szociális támogatásra jogosultak körét. Ugyanakkor az energia-vészhelyzet miatt szükségessé vált lépésekről is határoztak.

Borsányi Bea

Száron is zárnak be intézményeket a télen

Fotó: Archív (Pesti Tamás) / Fejér Megyei Hírlap

- Szeretnénk bővíteni a jogosultak körét és igazságosabbá tenni a számítás módját. Ezért újra átszámoltuk a szociális támogatásokat és az eddigi adatok alapján felemeltük a beiskolázási támogatásoknál a jövedelem határt. Az egy főre jutó jövedelem összegét - függetlenül a gyermekek létszámától -, egységesen 200 ezer forintra emeltük, így többen leszek jogosultak a támogatás ezen formájára. A támogatás mértéke ugyanakkor nem változott: óvodás korú gyermek esetén 30 ezer, iskoláskorú gyermeknél 40 ezer forint támogatást lehet igényelni. Bíztatok mindenkit, gondolja meg, beadja-e a kérelmet! Aki viszont már kérvényezte a támogatást, de el kellett utasítanunk, annak nem kell újra kérnie, azt automatikusan felülvizsgáljuk – mondta el Németh Norbert polgármester. 

Emelték a jövedelemhatárt a szociális tűzifa igénylés esetén is: az egyedül élő időseknél 200 ezer, a több fős háztartásokban 150 ezer forint lehet a maximális, egy főre jutó jövedelem. A megemelkedett rezsiárak miatt azonban szigorításokról is kénytelenek voltak dönteni a képviselők. Az önkormányzat által fenntartott közös hivatal működtetését, a művelődési ház és az orvosi rendelők fenntartását, a temetői világítást és a közvilágítást, valamint a közterület-karbantartás minimális szintű ellátását az önkormányzat továbbra is biztosítja. Ugyanakkor a régi óvoda épületében a tájszoba működtetéséből és a civil programokból, illetve a sportcsarnokban a vendég- és a szári sportcsapatok edzéseiből adódó költségeket – amelyek kifizetése egyébként sem kötelező önkormányzati feladat – a jövőben nem vállalják. Az önkormányzat kérte az érintett intézményekben működő egyesületeket és civil szervezeteket, járuljanak hozzá a költségekhez. Ezt azonban csak a tánccsoport, a nyugdíjas klub és két sportcsapat vállalta. 

- Nem maradt más választásunk, mint, hogy a régi óvodában nem indítjuk el a fűtést és a fagy beálltával lezárjuk az épületet minimum tavaszig vagy végleg. A civileknek azzal tudunk támogatást nyújtani, hogy igyekszünk minél hamarabb átköltözni a megújult hivatalépületbe, így felszabadul a művelődési ház nagyterme, ahol újra lehet programokat szervezni. A sportcsarnokban sem kezdjük el a fűtést, de az időjárás függvényében még lehet használni idén. Tavasszal szeretnénk újraindítani egy hosszútávú, fenntartható bérleti rendszerrel – fogalmazta meg a polgármester, akitől jó hírt is hallottunk: a nyugdíjba vonult háziorvos helyett másfél év után sikerült újat találni. Ám arra, hogy a lakosok is találkozhassanak vele, még várni kell, mivel a működéséhez szükséges engedélyek és dokumentáció akár több hónapot is igénybe vehet. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában