Halloween

2022.10.31. 20:30

Kézműves foglalkozások kicsiknek, buli a nagyobbaknak (galériával, videóval)

Október 31-én manapság már a világ ezen szegletében is minden „legalább” rémisztő. Az angolszász Halloween jegyében hétfőn egy rémisztően jó partira várták délután a kicsiket, este tízig pedig a nagyobbakat is a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.

Borsányi Bea

Fotó: NAGY NORBERT

A 4 órakor induló programon a nyitás után néhány perccel már ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát, annyi érdeklődő érkezett. Sok kisgyerek már előre beöltözött. – Megjött a halál! – jegyezte meg az intézmény recepciósa, amikor szülei kíséretében az egyik kissrác sikoly álarcban, kaszával a kezében lépett az épületbe. Akinek viszont nem volt otthon az alkalomhoz illő maszkja, az mindjárt festethetett magának egyet. Feltéve, hogy volt türelme kivárni a sorát. Két teremben is lehetett a programok közül válogatni, leginkább kézműves foglalkozásokkal készültek a szervezők, de játékban és persze édességben sem volt hiány. - Mindenki itt van, aki játszani akar. Írja meg! – mindössze ennyit válaszolt kérdésünkre az esemény elfoglalt szervezője, majd tovább rohant. 

Hat óra után elektromos zenével, slam poetry-vel (modern költészeti stílus, amely csakis szóban és élőben hatásos és az utca nyelvén szól, tehát kicsit olyan, mint a rap) és fényfestéssel már a kamaszokat várták a tóparti buliba, ahol a beöltözésért jutalom is járt. A partit este tíz óráig hirdették meg. 
 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában