Frissen Fejérből

2022.10.06. 11:34

Áramkimaradás Székesfehérvár több pontján – Mikor hívjuk a szolgáltatót?

Az elmúlt egy hétben több alkalommal, több utcában is jellemzően rövid, egy-, öt- vagy tízperces áramkimaradásokat tapasztalhattak a megyeszékhelyen élők.

Szanyi-Nagy Judit

Illusztráció

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

Szeptember 30-án, pénteken a Budai és a Lövölde úton, október 2-án, vasárnap azonban számos egyéb helyen, így a Budai és a Lövölde utcák mellett a Sarló, Gáz és a Vértanú utcákban is kiesett egy időre a szolgáltatás 8.40 óra környékén. Mint utólag kiderült, utóbbi helyszíneken hosszabb időre is áram nélkül maradtak az ott lakók.

A miértekre hamar megkaptuk a válaszokat az E.ON Hungária Zrt.-től: vasárnap 8 óra 30 perckor egy hálózati kábel meghibásodása okozott áramszünetet Fehérvár több utcájában. Az E.ON szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítást. Az érintett ügyfelek felénél 25 perc alatt, az utolsó érintett ügyfelüknél pedig 90 perc alatt állították helyre az áramellátást, tehát 10 órára már valamennyi érintett otthonban zavartalanul működött a szolgáltatás.

Ezzel szemben szeptember végén a már említett két utcában valóban csak pillanatnyi kimaradásról volt szó: egy percig, vagy annál rövidebb ideig kellett nélkülözniük az áramot az itt élőknek. Ilyen esetben, amikor csaknem azonnal visszaáll az ellátás, nem szükséges bejelentést tenni – hangsúlyozza a szolgáltató. Azonban, ha már percek óta nem működik az áramszolgáltatás, és megbizonyosodtunk arról, hogy a probléma nem egyedi (nem csak a mi háztartásunk érintett), az áramkimaradást legegyszerűbben a 0–24 órán keresztül elérhető telefonszámon (06-80-533-533) tudják az ügyfelek bejelenteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában