Frissen Fejérből

2022.09.29. 15:00

Többletforrásokról és települési támogatásokról is döntött a megyei közgyűlés

Települési támogatásokról és új megyei paktumról is tárgyalt a megye képviselő testülete. Az ülésen elnöki elismerést vehettek át a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetői.

Héjj Vivien

A pákozd-sukorói győztes csata 174. évfordulóján tartotta soros ülését a Fejér Megyei Közgyűlés, melyen jelen volt Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány, és három megyei rendőrfőkapitány. 

– Szeptember elejétől a Fejér megyei rendőr-főkapitányságon személyi változás történt: Varga Péter dandár tábornok, megyei rendőrfőkapitány Győr-Moson-Sopron megye új rendőrfőkapitánya lett, a helyettese, Vörös Ferenc ezredes pedig a Békés megyei rendőrfőkapitányi feladatokat kapta meg. Az országos rendőrfőkapitány bemutatta a közgyűlésnek Szabó Vendel rendőr ezredest, új megyei rendőrfőkapitányt, akinek kinevezését szavazatával a megyei közgyűlés is támogatta. – fogalmazott Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Kiemelte, a rendőr-főkapitányság előző vezetése mind szakmailag, mind emberileg példás munkát végezett, és a megye lakosságának szubjektív biztonságérzetét, életminőségét alapvetően javították. Varga Péter és Vörös Ferenc a közgyűlésen elnöki elismerést vehetett át.

Márciustól 3 milliárd 200 millió forint keretösszeggel elindult az új megyei foglalkoztatási paktum, melynek kapcsán fontos döntések születtek. 

– A korábbi megyei fejlesztési paktum véget ért, most egy teljes új foglalkoztatási paktum indult a megyében, felhasználva és kiegészítve az eddigi tapasztalatokat, eredményeket. Szervezetileg is egy új működési forma jön létre, immáron egy nagy megyei fejlesztési paktum tartalmazza a fejlesztési és foglalkoztatási feladatokat. Olyan szereplőket szeretnénk bevonni a korábbi tapasztalatok alapján, mint például a Vállalkozók Országos Szervezete, hiszen a pandémiás helyzetben azt láttuk, hogy a kkv-szektor talán a legsérülékenyebb, s ezt látjuk most is, a rezsi és az elszabadult árak vonatkozásában, így a kkv-szektort a jövőben kiemelten segíteni kell. – tette hozzá Molnár Krisztián.

– Volt egy különleges napirendi pontunk is, amely korábban nagy nyilvánosságot kapott, ez a Különleges Gazdasági Övezet. – folytatta. – Tavaly óta jelentős politikai támadások érték a Fejér Megyei Önkormányzatot, Dunaújváros önkormányzata és az akkori ellenzéki országgyűlési képviselő, Kálló Gergely irányából. Több olyan kritikát fogalmaztak meg, amelyekről mi akkor is mondtuk, hogy alaptalanok, de ha két csoportba sorolhatnám a kritikákat, volt egyrészt politikai, másrészt jogi támadás. A politikai támadást úgy összegezték, hogy majd a most április 3-án tartandó országgyűlési választás, vagy kvázi népszavazás lesz, ahol a térség lakói eldöntik, hogy szükség van-e Különleges Gazdasági Övezetre. A jogi vádak szerint a dunaújvárosi emberek pénzét veszi el a megyei önkormányzat, a dunaújvárosi emberek pénzéből fognak jól járni Kulcs, Adony, Rácalmás és Iváncsa települések.

Dunaújváros önkormányzata beperelte Rácalmás önkormányzatát vállalat fizetési kötelezettség teljesítése okán. Ezzel párhuzamosan beterelte a Fejér Megyei Önkormányzatot is, szerződésben meghatározott jog fennállásának megállapítása miatt. 

– A bíróság megállapította, hogy a dunaújvárosi követelés alaptalan, ezért a törvényszék Dunaújváros keresetét elutasította, és több mint 4 millió forint perköltség megfizetésére kötelezi Dunaújváros önkormányzatát Rácalmás javára. A Székesfehérvári Járásbíróságon is megszületett az ítélet a Fejér Megyei Önkormányzat ellen benyújtott keresete kapcsán, bíróság ez esetben is elutasította Dunaújváros keresetét. – tette hozzá a közgyűlés elnöke.

A közgyűlés továbbá közel 2 milliárd forint támogatást osztott szét négy megyei település, Kulcs, Adony, Iváncsa és Rácalmás között. A forrást a települések fejlesztésre és működési költségekre fordítják.

Zárt ülés keretében döntött a közgyűlés arról, hogy a megye három települése több száz millió forintos többletforrást kaphat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában