Frissen Fejérből

2022.09.17. 16:55

Szakmák testközelből – 3D nyomtatás, fényezés és burkolás (videó)

A Belvárosi Nyitott Udvarok rendezvény részeként második alkalommal mutatkoztak be a Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményei. A gépészeti ágazat mellett a burkolás világába is betekintést nyerhettek az érdeklődők, sőt, egy 3D nyomtató is munkába állt.

Héjj Vivien

A Széchenyi István Technikum 3D nyomtatója helyben, 13 perc alatt készített kulcstartókat

Fotó: Simon Erika

A programnak helyet adó Szent István Király Múzeum épületének folyosóján és a Fő utca szemközti oldalán kaptak helyet a Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményeinek oktatói és diákjai, akik interaktív bemutatókkal igyekeztek megismertetni, népszerűsíteni az adott iskolákat, szakmákat.

Az iGenerációért egyesület elnöke, Pletser Ádám a megnyitón arról beszélt, az esemény koncepciója, hogy bensőséges, családias hangulatban, a diákok közreműködésével mutassák be a szakképzési centrum képzési palettáját.

– A szakképzés a kultúra, az innováció és a kreativitás mellett nagyon sok mindent tud megmutatni. Azt gondolom, most a kultúra, a történelem került előtérbe, ennek kapcsán megmutatjuk, hogy mindezt miként tudjuk kreatívan összekötni a szakképzéssel. – vette át a szót Szépné Holczer Piroska, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója.

A házigazda Szent István Király Múzeum részéről Teiszler Éva történész köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, első hallásra talán furcsának tűnhet a múzeum és a szakképzés kapcsolata, ám a múzeum alapvető feladata, hogy a hatókörébe tartozó területről összegyűjtse, kutassa és a nagyközönség számára elérhetővé tegye a múlt emlékeit. Hozzátette, a múzeum másik fontos célkitűzése, hogy nyisson a civil szféra és a fiatalok felé.

A Vörösmarty Mihály technikum burkoló tanulóinak közreműködésével mozaikcsempék kirakásában jeleskedhettek a látogatók, akik az intézmény gépész tanulóinak munkájába is bepillantást nyerhettek.

A deákosok szakmájukhoz hűen saját készítésű finomságokkal várták az érdeklődőket.
Fotós: Simon Erika

Nagy népszerűségnek örvendett az Széchenyi István Műszaki Technikum 3D nyomtatója, amely 13 perc alatt hozott létre polietilén felhasználásával egy kulcstartót, mely a bevásárlókocsikhoz használatos pénzérmét hivatott helyettesíteni. Ugyancsak a nyomtató „varázsolt” poháralátéteket és hűtőmágneseket, melyek mintájában az Aranybulla 800. évfordulóját is megörökítették.

A deákos diákok szakmájukhoz hűen saját készítésű lepénykenyérrel és tökmagolajos tunkolóval, valamint grillázsgolyóval várták az érdeklődőket, akik egyúttal korabeli élelmiszerekkel is megismerkedhettek.

A gépészet és a gépjárműtechnika világába kalauzolták a látogatókat a Váci Mihály Technikum oktatói és diákjai, akik kifejezetten erre az alkalomra terveztek és készítettek 3D nyomtatással kör alakú plaketteket, melyek mintájában az Aranybulla évfordulója és az iskola logója is helyet kapott. A vállalkozókedvűek a járműfényezés gyakorlati feladataiba is bepillantást nyerhettek egy fémlemez és egy színskála segítségével. A feladat pofonegyszerűnek tűnt, ugyanis csupán ki kellett választani, hogy a színskála melyik színe egyezik meg az autó színét jelképező, pirosra festett fém lemez árnyalatával. Nos, az első látásra könnyűnek tűnő feladat időigényessége akkor derül ki igazán, amikor a laikusok számára is egyértelművé válik, hogy bizony a piros színnek is több száz árnyalata van. Megtalálni azt az egyet, amelyik megegyezik az adott autóéval, nem is olyan egyszerű feladat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában