Frissen Fejérből

2022.09.25. 15:10

Ötven éve búcsúztak a nyolcadiktól

Sok őszhajú „ifjú" jelent meg szombaton 24-én az 50 éves osztálytalálkozón Székesfehérvár egyik legpatinásabb iskolájánál a Május 1. téren, hogy egy igazán közös időutazásban vegyenek részt.

Káldor András

Fotós: Káldor András / FMH

A régi diákok az iskola 8. C osztályába jártak 1964 és 1972 között. szomorú, hogy többen már csak „fentről” figyelhették az eseményt. Az osztályfőnök Pordán Horváth Ferencné, Judit néni volt az, aki a zene, az éneklés szépségére nevelte, tanította tanítványait sok szeretettel, nyolc éven keresztül, de ő sem lehetett együtt legkedvesebb tanítványaival. Az egykori osztálytársak közül jó néhányan sokat utaztak, hogy ismét találkozhassanak volt osztálytársaikkal. Akadt, aki a tengerentúlról érkezett, és minden követ megmozgatott, hogy itt lehessen a régi jó barátokkal.  

A találkozón sok közös csínytevés felszínre került, előkerültek a régi fotók is, kiderült, hogy sok számos emléket őriznek a szívek, valamint volt lehetőség arra, hogy mindenki elmesélhette, mi is történt vele az elmúlt ötven esztendőben. 

Hartyáni Marika néni vezényletével két dalt is elénekeltek együtt a régi időkre való emlékezve. Nehéz szívvel búcsúztak egymástól az osztálytársak, barátok, ám abban a reményben, hogy hamarosan újra találkoznak, és látják egymást majd a következő találkozókon! 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában