Nagyon jó volt mechanikásnak lenni! – találkozó a régi munkahelyen

A cég 1950-ben alakult, majd 25 eredményes esztendő eltelte után, 1976 januárjától egy nagyobb ipari családhoz, a Videotonhoz csatlakozott. Az eltelt évtizedek után még sokakban éltek a korábbi emlékek, történetek és barátságok. Többekben felmerült ezek felidézésének igénye, ezért minap létrejött a nagy találkozó.  

– Körülbelül nyolcvanan-kilencvenen vagyunk – mondta Annus István, az egyik szervező. – A mi korunkban már előfordul, hogy váratlanul le kell mondani egy ilyen eseményt, de olyan jó a hangulat, hogy eldöntöttük, nem várunk a következő találkozásig újabb 19 évet. Nagyon jó érzés együtt lennünk még akkor is, ha már nem mindenki ismeri fel a másikat. Úgy döntöttünk, két év múlva ismét összejövünk. Kis csapat voltunk, a nagy hal Videoton felfalt bennünket, de aztán a Kossuth Gyáregység hasonlóan megőrizte családias jellegét és a többség továbbra is együtt maradt. Igazi piknik hangulat alakult ma ki, igyekszünk legközelebb azokat az egykori munkatársainkat is megtalálni, akikhez most nem jutott el a találkozó híre.

Olyan már nem akadt közöttük, aki az ötvenes indulásnál is jelen volt, a többség a hatvanas-hetvenes években csatlakozott a Finommechanikához.

– A 25 éves évfordulót nagy felhajtással 1975-ben ünnepelte a vállalat, aztán meglepetésre egy hónap múlva bejelentették, hogy a Videotonnak szüksége van a többszörös Kiváló Vállalat címmel kitüntetett Finommechanika tudására, tapasztalatára és eszköztárára. Sokak akkor ezt rossz néven vették, de később kiderült, hogy a társaság 80-90 százaléka itt maradt helyben, csak akkor már Kossuth Gyáregységnek hívtak minket. Nagy család voltunk, amelyik egy még nagyobb családba olvadt, de megmaradtak a kötelékek és megmaradt a régi együttműködés is. Egy régi termet kaptunk meg a találkozóhoz, mi rendeztük be, hogy barátságos legyen.

A vállalat gyártott autórádiókat és különböző mezőgazdasági gépeket, terménydarálót, szivattyúkat, aztán a hetvenes években akkor nálunk még különlegesnek számító módon egy nyugati festékszóró céggel kötöttek szerződést. De önálló fejlesztésekbe is fogtak: például telefonközpontot terveztek és gyártottak. A fő profil tehát mindig alapvetően az elektronika volt, ám a termékeket javították is. Náluk a kisebb gyártmányok sokfélesége volt a jellemző.

– Most már mindegyikőnk nyugdíjas, akik közül többen vállalkozók lettek, felhasználva az itt kapott szaktudást – összegzett Annus István.

Láthatóan ma a legtöbben úgy érzik, hogy jó volt mechanikásnak lenni.

– Tizenéves koromban kerültem a Finommechanikához, amit húsz év munkaviszony követett, itt szereztem szakmunkás bizonyítvány, munkatapasztalatot – emlékezett Fazekas Tivadarné, Lujzi. –  Jó főnökeimnek köszönhetően megtanultam tisztelni és szeretni a munkát. Minden ideológia nélkül, ifjúsági brigádot alkotva jártunk moziba, színházba, kirándulni, bulizni. A közösségi élet meghatározó lett számomra, ami azóta is kísér. Ma is büszke vagyok arra, hogy háromszor kaptam Kiváló Dolgozó címet. Közel 45 éve egy mechanikás szüreti bálon hozott össze a sors a férjemmel.

Az első találkozó 1995-ben jött létre Annus István és mások szervezése után, majd csütörtökön történt meg a második.

 – Ott, ahol sokaknak az első munkahelye volt, vagy szakmunkástanulói éveit töltötte a tanműhelyben és az üzemekben – mondta Budai Lídia. – Mindenki számára nagy élményt jelenlentett látni a régi fotókat, újságcikkeket. Még a mechanikás kisgyerekek névadóinak felvételei is előkerültek, akik ma 40-50 éves felnőttek. Kirándulásokon vagy munkavégzés közben készült fényképekről ismertünk magunkra és munkatársainkra. Sajnos többen már nem lehettek közöttünk, rájuk gyertyagyújtással emlékeztünk. Jó egészséget kívánva köszöntünk el egymástól, remélve, hogy megérjük a következő találkozást, amelyre nem húsz év múlva kerül majd sor.