Frissen Fejérből

2022.09.11. 08:56

Levizsgáztak a pázmándi önkéntes tűzoltók

Folyamatos gyakorlás, tanulás, továbbképzés. Némi túlzással elmondható, hogy soha nincs megállás az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pázmándnál. Valamennyi taguk részt vesz az önképzéseken is, amikor előadókat, mestereket, szakembereket hívnak meg egy-egy megbeszélésre.

E. Várkonyi Péter

Fotó: Lukácsné Sipos Szilvia

Szükség van ezekre az oktatói napokra, mert az egyesület egyike azoknak, akiknek minden évben vizsgát kell tenniük, hogy önálló beavatkozással végezhessék a mentési munkájukat, önállóan, külső segítség nélkül is alkalmasak legyenek arra, hogy tűzoltói feladatukat teljesítsék. Ehhez az önálló beavatkozási lehetőség megtartásához kellett most az éves vizsgát letenniük. A feltételezés szerint a helyi iskola pincerendszerében keletkezett tűz az egymással összefüggő folyósokon. A sűrű, átláthatolatlan füstből és tűztengerből kellett egy személyt kimenekíteniük az önkénteseknek, majd a tüzet lokalizálni, hogy az tovább ne terjedjen. Minden apró mozdulat fontos volt.

Mind a sugarak szerelésének, mind a pincébe való le- és feljutásnak is sikeresnek kellett lennie. Nagy hangsúlyt kellett fektetni a mentésben az összhangra, hogy a személymentés is sikeres legyen. A vizsga ellenőrei minden mozdultra figyeltek. Geiger Zoltán tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő és Farkas Bozsik Gábor százados, kiemelt főreferens, vizsgabiztosok a gyakorlatot eredményesnek minősítették. Ezzel a megállapítással a pázmándi önkéntesek továbbra is önálló beavatkozóként menthetnek, olthatnak tüzet és vonulhatnak a riasztásokra külső segítség nélkül is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában