15. alkalommal

2022.09.19. 19:00

Fehérvárért küzdött a vicekapitány - Wathayra emlékeztek (képgaléria)

Székesfehérvár török uralom alól ideiglenes felszabadításának 421. évfordulóját, illetve Wathay Ferenc vicekapitány születésének 504. évfordulóját ünnepelték hétfőn Székesfehérváron. Éppen azon a helyszínen, ahol a törökkel való küzdelem során felrobbant a város lőszerraktára.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 15. alkalommal szervezte meg a Wathay emléknapot.

- Fejet hajtunk a várost felszabadító keresztény hadak emléke, illetve a város kiemelkedő katona hőse, Wathay Ferenc előtt, aki részt vett a vár visszafoglalásában, 420 évvel ezelőtt pedig, mint vicekapitány, a várat visszafoglaló török hadak ellen hősiesen küzdve esett fogságba és szenvedte el a várért, a hazaért a középkori török börtön keserveit.

Wathay Ferenc 1568. szeptember 24-én született Vágon, és 1609 után nem tudunk róla semmit… - mutatott rá Berdó Gábor Károly nyugállományú honvéd százados, az egyesület elnöke megemlékező beszédében, s hozzátette: valószínűleg csatában halt hősi halált, nyughelyét nem ismerjük. Ősei és apja példáját követve 14 évesen fogott kardot és élete végéig küzdött egy idegen, megszálló hatalom, egy idegen vallás és ideológia ellen, a magyar állam és a nemzet megmaradásáért.

A megemlékezésen részt vett a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Vargha Tamás, székesfehérvári országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, a Fejér Megyei Kormányhivatal képviseletében Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője. Székesfehérvárt Lehrner Zsolt alpolgármester képviselte. A Hungaricum együttes előadását követően Wathay koráról Váczi Márk történész adott elő, majd pedig kitüntetések átadása és koszorúzás következett.

Az ikonra kattintva további képek érhetők el!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában