Megszentelték az egyházi óvodát

2022.09.16. 07:00

Boldog Gizellává nőttek a Törpék - Püspöki áldás és szentelés Bodajkon

Bár már szeptember elsején Boldog Gizella Óvodaként indult a nevelés a bodajki Törpe Oviban, most, szeptember 15-én áldotta meg azt az intézményt Spányi Antal megyés püspök, amely mostantól, elszakadva a korábbi fenntartótól, a Székesfehérvári Egyházmegyéhez került.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Rövid idő alatt harmadszor gyűltek össze ünneplők az óvoda legnagyobb csoportszobájában. Először a Törpe Ovi búcsúját tartották, aztán a tanév kezdetét ünnepelték és csütörtökön délután pedig az Úr áldását kérték a Boldog Gizella Óvodára. 

Elsőként Skrabákné Ruff Katalin köszöntötte a megjelenteket. Az intézményvezető elmondta: - Majdnem 30 évig működött a Törpe Óvoda, aminek most a neve és a fenntartója is változott, és mi viszonozni kívánjuk a jövőben azt, amit a katolikus egyháztól kaptunk, illetve azt, hogy befogadott minket az egyházmegye. 

Mórocz Tamás is mondott egy rövid beszédet az egybegyűltekhez. A címzetes apátnak az óvoda indulásáról, a gyerekek búcsúmisei megjelenéséről az a zsoltár jutott eszébe, mely azt mondja, örömujjongástól hangosak az igazak sátrai. A bodajki plébános hozzátette: - Felmerül a kérdés, hogy papi élete során mire vágyik az ember? Felemelő egy kegyhelyet felújítani és az is, ha segíteni tudunk az elesetteknek, az időseknek, de legalább ilyen fontos, hogy legyen egy ilyen intézményünk, mert ez a jövő. Az itt felnövekvő gyerekek nevelése a jövőnk. Már ez a pár együtt töltött nap is nagy örömet ébresztett az ember szívében. A Törpe Oviban mindig fontos volt a keresztény nevelés, és amikor nevet kellett választani, a feladat nehéz és könnyű is volt. Nehéz, mert a név meghatározza, kijelöli az utat, de könnyű is volt, hiszen itt, a Szent család helyén az édesanya szívének szeretetében lett Boldog Gizella a névadó. Az első királynő nemcsak szóval, példájával is oktatott abban az időben, a passau-i zárdában. Ezt kívánom itt is, hogy ne csak szóval, hanem példával is oktassunk. 

Nemcsak a név és az irány változott, de változott az ovi logója is. Az alapként megjelenő kék szín a Szűzanya palástját szimbolizálja, míg maga a forma a kedvesség és a figyelem jelképe, melyben Krisztus keresztje is megjelenik. 

Ruskó Sándorné Margitka, a korábbi fenntartó Törpe Ovi Alapítvány kuratóriumi tagja azt mondta: - Köszönöm az alapítvány nevében, hogy átvették az intézményt. Nagyon jó kezekbe került az ovi, melynek köszönhetően gazdagodni fog. Az alapítvány nem szűnik meg. Új alapokra helyezve, de megyünk előre és továbbra is támogatjuk majd az óvodát. 

A település polgármestere, Wurczinger Lóránt visszaemlékezett, hogy bár úgy tűnt, gyorsan eltelt az átállásra fordított idő, valójában hosszú folyamat volt. Sok egyeztetés volt az egyház, a jogászok, az intézményvezető és az alapítvány között, de ennek már vége. Már csak az ünnepi pillanatok vannak hátra. - Most végtelenül boldog vagyok és nyugodt. Bízom abban, hogy intézményeinkben fejlődők egykor majd okosabb, jobb és talán szebb társadalmat hoznak létre. 

Cica, Katica, Kisegér és Kismadár. Mint megtudtuk, ezekbe a csoportokba jár most 101 gyermek, akik több településről verbuválódtak össze. Eddig is tanultak vallásos dolgokat, emellett német nemzetiségi nevelést is kaptak az Örökös Zöld Óvodában, mely egyben Tehetségpont is, méghozzá 4 műhellyel, melyekben a tudást tevékenységbe ágyazva adják át a gyerekeknek. 

A minden szempontból új év kezdetére reflektálva a vezető óvónő azt mondta: - Nem volt könnyű az átállás és sokaknak jár hála és köszönte érte, de a legnagyobb köszönet mégis a dolgozókat illeti meg, hiszen nem volt könnyű végigkísérni a folyamatot és megfelelni az elvárásoknak. Ennek ellenére semmilyen személyi változás nem történt, illetve eggyel még többen is lettünk, mint voltunk. A nevünk már új, ám úgy gondolom, hogy csak egy év múlva leszünk igazán azok, amire kereszteltek minket, hiszen addig meg kell tanulnunk, hogy mit is kell tenni a Boldog Gizellává válás érdekében. 

Az ünnepségen természetesen a gyerekek is felléptek, énekelve a vendégeknek és Spányi Antalnak. A főpásztor a műsor végén csokrot is kapott a piciktől, majd fehér stólát öltött az áldáshoz. - Egy hosszú út állomásához érkeztünk. Megköszönöm a bizalmat, hogy ezt az óvodát a katolikus egyház fenntartására bízzák. Jelenleg 21 oktatási, nevelési intézményünk van, így már tudjuk azt is, hogy ez a 21 képes egymást támogatni, segíteni a munkában, rálátnak egymásra. Fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek itt jól érezzék magukat és azt is, hogy otthon majd tanítsák a családokat. A gyerek minden képességét egyszerre kell fejleszteni. Fontos, hogy találja meg a céljait és a hitét is.  

Áldásában Isten és Boldog Gizella közbenjárását kérte az püspök az óvodára, majd megszentelte az intézményt, melyet a délutáni program utolsó eseményeként körbe is járt a meghívott vendégek serege.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában