Vasútállomás

2022.09.15. 17:30

Az utolsó „puzzle” is helyére került Zichyújfaluban

A Magyar falu program pályázati lehetőségének köszönhetően újulhatott meg a zichyújfalui vasútállomás, melynek ünnepélyes átadójára csütörtök délután került sor. A bruttó 63 millió forintból megvalósult vasúti fejlesztés jelentősen megkönnyíti és komfortosabbá teszi a településről ingázók mindennapjait.

Héjj Vivien

Fotó: NAGY NORBERT

A 2021 augusztusában létrejött támogatási szerződésben a felek rögzítették, hogy a miniszterelnökség kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a vasúttársaság számára, amelyet a MÁV Zrt. vasútállomások felújítására fordíthat. Ennek köszönhetően egyebek mellett Zichyújfaluban is megvalósulhatott a régen várt fejlesztés.

– 2018-ban, amikor Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a Magyar falu programot, akkor nem titkolt szándék és cél volt, hogy szeretnénk egy demográfiai fordulatot elérni a magyarországi kistelepüléseken, amire azért volt szükség, mert településekből 3100-3200 darab van, ezek közül nagyjából 2800-2900 számít kistelepülésnek, és ebből 2400 olyan, melynek évtizedek óta folyamatosan csökkent a népességszáma. Köztük volt több száz, mely esetében látszott, ha nem teszünk valamit, előbb-utóbb elfogy a népesség az adott településekről – beszélt az életminőség javítását célzó programról Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

– Nem éltünk azzal az illúzióval, hogy a falvakban élők a falvakban is maradnak a nap 24 órájában, hiszen vagy munkavállalás céljából rendszeresen ingáznak, vagy oktatási, szociális, egészségügyi, piaci szolgáltatások igénybevétele céljából bejárnak a nagyobb városokba. Ezzel az együttműködéssel azoknak az életét szeretnénk megkönnyíteni, akik vonattal járnak a környező nagyobb településekre – tette hozzá a kormánybiztos.

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője felidézte, a Magyar Falu Program indulása óta a magyar vidékre 680 milliárd forint érkezett. Az elmúlt években Zichyújfalu 12 sikeres pályázattal mintegy 163 millió forint fejlesztési támogatást nyert. A vasútállomás épületének felújítása bruttó 63 millió forintból valósulhatott meg.

– A 44-es vasúti vonal – amely mellett állunk – Pusztaszabolcs és Székesfehérvár között a 30A és a 40A jelű vasútvonalakat köti össze. Most Zichyújfaluban az utolsó puzzle is a helyére került, hiszen a vasútállomás épülete is megújulhatott. Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy a több mint 150 éves magyar királyi típustervek alapján készült épületet sikerült megmentenünk. Ezek az épületek napjainkig jól tükrözik a monarchia valamikori nagyságát, a mai határokon is elnyúló összetartozásunkat – fogalmazott Tessely Zoltán.

Az 1896-ban épített állomásépület fejlesztése kapcsán Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a vidék megtartóerejének növelése, a vidék mobilitásának biztosítása a MÁV-Volán-csoport legfontosabb célkitűzése, lehetővé téve ezzel a lakosságnak, hogy menetrend szerint, előre kiszámíthatóan, a közösségi közlekedés használatával eljuthasson úti céljaihoz. A zichyújfalui állomáson éves szinten 30 ezer utazó veszi igénybe a vasúti szolgáltatást. A beruházás részeként még az idei évben kerékpártárolókat telepítenek az állomás épületének közelébe. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, a modern, alacsony padlós, klimatizált vonatokkal Zichyújfaluból már egy órán belül elérhető Budapest.

A település polgármestere, Füzesiné Kolonics Ilona köszönetet mondott a fejlesztés megvalósulásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában