A legényesben magasra ugranak a Válinka örömtáncosai

Néptáncos gyermekek szülői köréből határoztak úgy egy évtizede, hogy néptánccsoportot alakítanak, először csupán nyolcan. Ma már egyesületi formában működik ez az igazi közösség, amely azóta is minden pénteken este nyolc órakor találkozik, betanul, próbál. Munka után, s ez olyan állandó, mint a vasárnapi mise, teszi hozzá Molnár Szilárd, az együttes vezetője. A legidősebb tagjuk hatvan esztendős, ősz férfiak forgatják csinos feleségüket, de közben gyermekeik is felnőttek, s többen csatlakoztak hozzájuk a generációváltás jegyében. Illetve még nincs váltás, erősíti meg Molnár Szilárd, akinek Boglárka lánya is állandó tagja a táncos társaságnak, a párjával együtt, s egy másik pár is belenőtt szüleik után a Válinkába. Még egy érdekesség: Molnár Szilárdék Erdélyből települtek az anyaországba, s a másik vezető, Nagy Árpád a Délvidékről, Szabadkáról érkezett a kies Fejérbe. Válban, illetve Martonvásáron élnek, s az elmúlt tíz év év táncos élményei életük része.

A martonvásári táncművész-tanárt, Vajda Leventét és feleségét, Rozáliát kérték fel oktatóknak, azóta is velük vannak, ők írják egyre kiforrottabb koreográfiáikat. Időközben gyönyörű viseleteket vettek-varrtak, legtöbb az erdélyi tájegységből való. A Fejér megyei Mezőföld viseletei és táncai is része a Válinka repertoárjának. A szépséges ruhák a viseletgyűjtő Szabó Éva tanárnőnek és a nagycsaládos édesanyának, Dudásné Viktóri Katalinnak köszönhető. Bechtold Tamás polgármester és iskolaigazgató felesége, az előbb említett Szabó Éva is táncoltak néhány évig a csoportban, ma tizenkilenc az állandó taglétszám, „cserélgetnek”, mondják, mikor a táncos páratlanságról esik szó. A fellépéseket is egyeztetni kell a munkával, családi élettel, de ők nemhogy kitartanak, de egyéb eseményeket, találkozókat is szerveznek maguknak – a disznóöléstől a néptánctáborig, vízi túráig. Aktívan részt vesznek a település kulturális életében, néptáncos előadásokkal és színdarabokkal. Közreműködnek az Úr-napi virágszőnyeg készítésben, s az adventi vásárra adomány süteményeket készítenek.

Vál egyik testvértelepülése, a székelyföldi Balánbánya, Csíkszereda közelében, 750 kilométerre ide. Néhány éve ellátogattak a kis községi küldöttséggel Erdélybe, az ifjúsági Botorka fesztiválra hozzájuk, s táncoltak annak a közösségnek, ahol még élő hagyomány az itt már újratanult néptánc. Az ott kapott szeretet és siker nagy lendületet adott a Válinkának, mondta el Nagy Árpád a mostani évfordulón. Ezúttal is összekapcsolták a balánbányaiak látogatását a Válinka táncos-ünnepi fellépésével, a néptáncgálával. Péntek este élménybeszámolót tartottak a nyári Zágrábi 56. Folklór Fesztiválon való részvételükről, majd moldvai táncházban ropták a Levelünye bandával – ők is váliak! Szombaton délelőtt falusi (paraszt) olimpiát tartottak vicces vetélkedőkkel, majd hastánccal, gyermek-táncházzal, bábszínházzal folytatták. A délutáni gálán fellépett a Bíbor Néptánccsoport, Vál másik senior csoportja, s ez most történt meg első ízben, hogy egy színpadon szerepeltek, egymást követve a Válinkával… A balánbányai Ördögborda, a Nádas, a Gyöngyvirág Néptáncegyüttesek mellett a martonvásári Régi Szépek Tánccsoport és a Csalamádé zenekar járták a tűzoltólaktanya udvarán késő délutánig. Este szokás szerint táncház zárta a faluházban a tízéves Válinka-évfordulót.

A derékhad 40-60 év közöttiekből áll, mondta Nagy árpád. Magyarországon közel egymillióan táncolnak néptáncot, óriási közösség ez. Kicsit lassabban megy, megfontoltabban a senioroknak, teszi hozzá. Ám a tánc kortalanná tesz, ezt látták Erdélyben is, az idős pároktól. Nem akarnak többet táncolni, mint amire képesek az életkorral, tartják magukról. A heti próba és az örömtánc nem engedi megöregedni őket.