Frissen Fejérből

2022.08.11. 10:38

Pisztolyok, puskák és kézigránátok a Napraforgó táborban

Az utolsó felvonáshoz érkezett a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyóban. A hét turnuson át tartó, tartalmas és aktív időtöltés véget ért, és a hetek alatt lefolytatott lövészverseny eredményei is megszülettek.

Palocsai Jenő

Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Álladóan változó létszámmal és szereplőkkel ment ebben az évben is a nyári napközis tábor, hiszen hol az egyik, hol a másik kisdiák nem volt jelen, tekintve, hogy szüleikkel mentek nyaralni, vagy másik táborba mentek. 

A táborvezető, Lakatos Dávid összefoglalta az elmúlt időszak eseményeit: -Június 27-én volt a tábor első napja és augusztus 12-én, vagyis most pénteken ér véget. A 7 hét alatt változatos programok során a gyerekek megismerkedhettek a rendvédelmi szervek munkájával, felszereléseivel, de voltak múzeumokban, az Értékmentők és a Kézművesek, illetve az Alba Galamb Kisállattenyésztők Egyesületénél. A második héten voltunk a legtöbben 234 gyermekkel és az utóbbi hetekben 160 fős körüli a tábor és nagyok jók a visszajelzések. 

Természetesen a lista nem a teljesség igényével készült, hiszen voltak a gyerekek megismerkedni a várossal és főleg annak strandjával és még sorolhatnánk. A csütörtöki nap egyik legfontosabb mozzanata a lövészpályán tartott díjkiosztó volt. A Fejér Megyei Technikai Tömegsportok Szövetsége és a Fókusz Lövészklub mutatja be évről évre a sportfegyverek világát, a lövészet rendjét, elméletét és gyakorlatát a táborozó gyerekeknek. 

Forrás: Fehér Gábor / FMH

Viza Attila is jelen volt az eseményen az önkormányzat részéről. A közbiztonsági tanácsnok elmondta: -A lövész sport alapkészségeket fejleszt, figyelmet, koncentrációt, fegyelmet. Jó, hogy egy ilyen táborban, mint ez, belekóstolhatnak ebbe a világba, és ha kiderül, hogy van ehhez érzékük, akár a későbbiekben folytathatják is az egyesületeknél.  

Miután a képviselő is lőtt párat pisztollyal és puskával a lőlapokra, segített kiosztani az elismeréseket a két lőtérvezetőnek. A sportegyesületek képviseletében Antal István és Pintér László vállalta a tábor színesítését, így ők adták át a díjakat is. Két kategóriában és nemek szerinti megosztásban adtak ajándékokat és érmeket a dobogós helyre került iskolásoknak, azonban a lányok között egyértelmű volt az eredmény. A honvédelmi többtusában, melynek során futottak, kézigránátot dobtak és fekve lőtte, Farkas Lilián végzett az első helyen, míg a légpuska lövészeten Varga Emma, ám a Láncos Zsófival kiegészült triumvirátus minden díjat elvitt, minden kategóriában, sőt, Varga Emmát megdicsérték a lőtérvezetők kitartásáért, bíztatva őt arra, hogy mivel van tehetsége ehhez, folytassa ezt a technikai sportot, ha kedve is van hozzá. 

Forrás: Fehér Gábor / FMH

A fiúk között is hirdettek győztest, így a honvédelmi többtusában Kovács Olivér végzett az első helyen, György Marcellt és Dombrádi Dávidot előzve meg. A légpuskaviadalban Szebeni Zsombor lett a bajnok, míg Varga Károly a második, Dombrádi Dávid a harmadik helyet szerezte meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában