Frissen Fejérből

2022.08.13. 20:00

Élő hagyomány a csóri Csukafesztivál, amelyet immár 14. alkalommal rendeztek meg

Csór apraja-nagyja gyűlt össze a település Kastélyparkjában, hogy kiélvezzék a XIV. Csukafesztivál színes programjait. A színpadi programok mellett számos kikapcsolódási lehetőség állt az érdeklődők rendelkezésére és sportprogramokból sem volt hiány.

Baráth Eszter

Forrás: Fehér Gábor / FMH

Kora délután kezdődtek meg a programok, amelyek összeállítása során minden korosztályra gondoltak a szervezők. Immár második alkalommal a Kastélyparkban tartották meg a mára már hagyománnyá vált, közösségkovácsoló rendezvényt. Az esemény megnyitóját követően folyamatosan zajlottak a színpadi programok.

Többek között a Csóri Mátyás Király Általános Iskola tanulói is a közönség elé álltak. Elsőként Farka Adrián, ifjú táncos lépett színpadra, aki ugyan csak szeptemberben kezdi az első osztályt, könnyedén követte a Michael Jackson által diktált ütemet. Majd Németh Krisztián, hatodik osztályos tanuló szórakoztatta a közönséget A bolond falu című magyar népmesével, amivel korábban a megyei mesemondó versenyen első helyezést ért el. Az iskolások sorát pedig a Balom Zorka, Bartók Angyalka, Csete Zsófia, Kovács Lili, Vizi Sára és Vizi Zsófia alkotta csoport zárta, akik felnőtt segítsége nélkül készültek fel táncelőadásukra, amely az Evolution of dance címet viselte.

Forrás: Fehér Gábor / FMH

A fiatalok mellett színpadra lépett a Csóri Csuka Népdalkör, Tamás Ádámné Julianna és több koncert is zajlott a Kastélyparkban. Mindezeken túl többek között ugrálóvár, lovaglási lehetőség, ügyességi darts, kirakodóvásár és környezetvédelmi sátor is várta az érdeklődőket. A fesztivállal párhuzamosan pedig sor került a II. Csóri Rétessütő versenyre, a Csóri Amatőr Tekebajnokságra és az első ízben megrendezett Lelkes István asztalitenisz emlékbajnokság.

– Az az igazság, hogy a lakosság ilyenkor tud nálunk találkozni. Sajnos az a tapasztalat, hogy az itt élők úgymond alvófaluként használják a települést és nagyon nehezen tudjuk őket kicsalogatni és ilyenkor érzem azt, hogy össze tudjuk hozni az embereket – emelte ki a fesztivál fontosságával kapcsolatban Gombaszögi-Szalai Tímea szervező. Mint mondta, a programok összeállítása során minden korosztályra igyekeztek odafigyelni.

Forrás: Fehér Gábor / FMH

Idén átadták Csór Község Önkormányzata és a Csóri Alkotó Közösség Egyesület életműdíját is. Az elismerést Hollósi Györgyné Álland Éva kapta meg, aki több mint harminc évig dolgozott a település óvodájában és önkormányzatában, a csóri egyesületeknek és a közösségi programoknak pedig máig szerves része és aktív résztvevője.

Az este pedig még koránt sem ért véget a Kastélyparkban hiszen 21:00 órakor lép színpadra a 6áreset zenekar, koncertjüket pedig a hajnalig tartó utcabál követi, ahol a jó hangulatról Dudar Feri gondoskodik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában