Berger Tamás: Két világ, egyesítve a honvédséggel

Még inkább így van ez, ha az ember hobbiként viszonyul szolgálatához. Ez a hozzáállás jól jön a Magyar Honvédség berkeiben, ahol egyrészt keresik, várják a katonazenészeket, másrészt a sportos életmód szinte nélkülözhetetlen a mindennapokban, legyen szó fizikai felmérésekről vagy a legkülönbözőbb katonai/ civil ,,erőnléti” feladatokról, rendezvényekről. 

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél ezen tényezőket életmódjában harmonikusan, kiegyensúlyozottan ötvözi a negyvenegyedik évében járó Berger Tamás zászlós, aki a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar katonazenészeként és aktív amatőr sportolóként éli mindennapjait. E két világot a honvédséggel akkortájt egyesítette, amikor ismerőseitől megtudta, hogy zenészeket keresnek a Kaposvári Helyőrségi Zenekarba. Tamást nem kellett sokáig noszogatni a honvédpályára, merthogy, az épp családot alapított Tamás számára a fix, biztonságos egzisztenciával kecsegtető honvédség igencsak imponált. Külön érdekesnek hat pályafutásában, hogy éppen, sorozását követően törölték a sorkötelezettséget, ő nemsokára mégis beállt a Magyar Honvédség kötelékébe. Hétéves kora óta a hangok bűvöletében él, amire könnyedén rátalált, hisz édesanyja énektanár volt. Tizennégy éves korában már zeneművészeti szakközépiskolába jelentkezett, majd a Pécsi Tudományegyetem harsonatanár- kamaraművész szakán folytatta ez irányú tudása kiteljesítését. Csakhamar a Szegedi Tudományegyetem harsonaművész- tanszakán találta magát – ezt követően ,,landolt” a honvédség berkeiben. 

A sporttal szintén gyerekkora óta kacérkodott, ám ez igazán csak később, 2011-ben vált ténylegesen élete részévé. Addig, a fizikai felmérőkön került szorosabb kapcsolatba e területtel. – 11 éve mentem rá igazán a futásra. 3200 méterből egyszer csak lett 5–10 kilométer, aztán félmaraton, majd maraton – emlékezik a kezdetekre a zászlós, aki újabb lépcsőfokot lépve, már az ultrafutás világában találta magát. – Kétszer körbefutottam a Balatont a ,,Balaton-szupermaraton” keretében. A négynapos program során naponta átlagban 50 kilométert talpaltunk, így értünk célba – meséli. Számára a legvonzóbb táv mégis a Bajáról Szekszárd irányába, a Gemenci erdő és a Duna mente és a Sió csatorna környezetében zajló, 82 kilométeres Korinthosz Ultratávú Futóverseny, amelyet 2020-ban sikeresen teljesített. Erről a megmérettetésről szívesen mesél – már csak azért is, hisz a közeli Bonyhádról származó felesége révén egyre inkább kötődik ehhez a vidékhez, és sokat jár a tolnai megyeszékhelyen. Itt már több Borvidék Félmaratont is teljesített, ami szintén jócskán hozzáadott sportolói létének kiteljesedéséhez. 

A párjával egy leánygyermeket nevelő Tamás azt mondja, a sport számára igazán erősíti a zenét – ennek is, annak is révén markáns tüdőkapacitásra tesz szert az ember. – Sosem ment egyik a másik kárára, hisz mindig megoldottam az edzést – ha kellett, munkaidő előtt vagy után, ami heti 5-6 alkalmat jelent. – Legeredményesebb időszakom a heti 100 kilométer futás volt, hetente 10–12 órás edzési idővel. A járvány időszaka kissé rányomta bélyegét a gyakorlásra és a futásra is: kórházi és járőrfeladatokra lett beosztva társaival: ezek váltották sűrűn egymást, 2020 decemberétől 2021 júniusáig, majd 2021 telén ismét 1 hónapig. Tehát nem voltak könnyűek az utóbbi hónapok számára, tekintve, hogy elmaradoztak a honvédségi és a civil fellépések. Persze, ha alkalma akadt, ilyenkor is ,,fújta a nótát”. 

Nyáron viszont fellélegzett, és újra kezébe vehette a harsonát, most már huzamosabb időre. Tamás állítja, úgy a sportnál, mint a zenénél, adott hónapnyi kimaradásból ugyanannyi hónap szükségeltetik, hogy ,,magához térjen az ember”, és azon a szinten folytassa, ahol abbahagyta. Szerencsére a nyár közeledtével ismét erőben találjuk mindkét ,,pozícióban”. A zene természetesen sportolás alatt sem hiányozhat: sokszor teszi fel fülére futás közben Ruff Tamás őrnagy, zenekara karnagya hangszerelésében színpadra vitt Depeche Mode-válogatást, ami szintén motiválja – ahogy fogalmaz, tuningolja – teljesítményében; például a 82 kilométeres verseny utolsó félórás hajrájában. Találkozásunkkor épp próba közben értük ,,tetten”, hiszen egyebek mellett az elmaradhatatlan, fehérvári Fricsay Katonazenekari Fesztiválra hangoltak társaival. Fontos feladatot lát el: ő a zenekar kottatárosa és hangszerfelelőse. Ügyel rá, hogy mindenki elé megfelelő kotta kerüljön, sőt, a hangszerek karbantartására is figyelmet fordít. 

– A városban egész nagy ismeretségünk van. Szeretnek az emberek bennünket, jó szívvel hallgatnak minket – míg a legkisebbek sokszor tátott szájjal nézik a nagyobb hangszereinket, tubát, szouszafont, ütőhangszereket – újságolja büszkén. Nemrég harminc fő fölé bővült a fehérvári helyőrségi zenekar, de még várják az új kollégákat, akiknek kedve szottyan katonazenésznek állni. – Mert igazán szép, nemes világ ez – állítja. Számára megtiszteltetés, hogy ilyen közegben játszhat, és hobbija egyben hivatása is. Azt üzeni a fiataloknak, bátran álljanak a katonazenészek sorába, ha úgy érzik, kellő hangszeres háttértudással rendelkeznek. – Amit szeretek csinálni, itt maradéktalanul megtalálom! – fogalmaz, s már vonul is vissza gyakorolni, mert enélkül nem is létezhetne…