A minőséggel nem volt baj

2022.08.21. 07:00

Az extrém hőhullám megkurtította a cecei dinnyeszezont

A tomboló kánikula miatt a szezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült, ráadásul a későbbre időzített állományt az extrém légköri aszály megtizedelte, ami miatt már gyakorlatilag nem lehet cecei dinnyét kapni.

Kecskés Zoltán

A július végi kétnapos 40 fok feletti forróság megtizedelte az állományt.

Forrás: NAP/ SZF

Fazekas Gábor polgármester, aki maga is őstermelőként termeszti és árulja a lédús gyümölcsöt, lapunk megkeresésére elmondta, hogy eddigi pályafutása alatt még soha nem volt még ilyen rövid a szezon, mint idén.

– Az értékesítést július 9-én kezdtük és augusztus 7-én, vasárnap fejeztük be. Ilyen rövid idény gyakorlatilag mióta ebben dolgozom, még nem volt. A július 22-23 -án tapasztalt 39-42 fok közötti forróság egyes becsléesek szerint a harmadát, mások szerint a felét elvitte a későbbi ültetéseknek, ami az augusztusi ellátást biztosította volna. Ahol nem tudtak öntözni, ott sajnos megégett ebben a két napban, azaz piacképtelenné vált és már csak takarmányminőség maradt belőle. Nagyon sajnálhatjuk ezt, mert ha ez nincs, akkor még mindig lehetne kapni cecei dinnyét és akár nyár végéig kitartott volna a készlet. Mindettől függetlenül az állomány kiváló minőségnek örvendett, ezért biztattam is a gazdákat a hagyományos dinnyenapunkon, hogy ne adják fel, mert nekünk az a küldetésünk, hogy jó hírét vigyük a cecei gyümölcsnek még hosszú évekig – nyilatkozta portálunknak a polgármester.

Vezető képünk illusztráció!
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában