Frissen Fejérből

2022.08.17. 20:00

Átadták a városi díjakat és ösztöndíjakat

A hagyományokhoz hűen idén is a Bory-várban adták át a Deák Dénes Díjat, a Deák Dénes Ösztöndíjat, a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjat, valamint a tavaly meghirdetett, egyszeri Aranybulla díjat.

Borsányi Bea

Forrás: Simon Erika / ÖKK

A vendégeket és díjazottakat ezúttal is a Tilinkó zenekar rövid műsora köszöntötte, amely idén azért számított különlegesnek, mert immár harminc éve mindig az együttes szereplésével kezdődik az átadási ünnepség. – Sok mindenre büszke lehet városunk a másfél hetes Királyi Napok rendezvénysorozatával kapcsolatban, de amire talán a legbüszkébbek lehetünk az, hogy az egész eseménysorozatot a fehérvári kulturális élet meghatározó alakjai, intézményei és civil közösségei adják össze – fogalmazott rövid köszöntőjében Cser-Palkovics András, polgármester.

Forrás: Simon Erika / ÖKK

Az eseménysorozat egyik fontos és évek óta elmaradhatatlan eleme a városi díjak és ösztöndíjak átadása, amelyeket azok kapják, akik Székesfehérvár város érdekében végeztek, végeznek kiemelkedő tudományos, művészeti, kulturális vagy városcsinosító tevékenységet, ideértve a szervező munkát is.

A Deák Dénes Díjat - amelyet városunk díszpolgára, Deák Dénes alapított - Biczó Piroska, régész kapta Székesfehérvár történelmi múltja, különösen a királyi bazilika régészeti kutatásai során végzett kiemelkedő tudományos munkásságának elismeréseként. Méltatásában Kovács Péter művészettörténész elmondta, a szakember 1990-ben Kralovánszky Alán hívására érkezett a városba, majd maradt itt annak halála után, ahol nem is volt más választása, mint átvenni elődje fehérvári örökségét. Ezt aztán nem csak megőrizte, de szorgalmas és állhatatos munkával ki is egészítette. Deák Dénes ösztöndíjat vehetett át Fontana Eszter és Czecz Balázs, történészek.

Forrás: Simon Erika / ÖKK

Tavaly az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára irodalmi pályázatot hirdetett a Vörösmarty Társaság, amelyre a magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat vártak. Az Aranybulla díjat a legjobbak szintén a Bory-várban vehették át ma délután. Elismerésben részesült Pásztor Bertalan, Döme Zsuzsa, Fűrész István és Balajthy Ferenc.

Forrás: Simon Erika / ÖKK

Az idén 21 fő, illetve csoport kapott Lánczos Kornél-Szekfű Gyula ösztöndíjat: Baranyai Nóra, Bokros Judit, a Fekete Sas Társaság, Hady Nikolett, Hérics Csenge, Horváth Dávid, a Károlyi József Alapítvány, Kiss Dér Adrien, Kozek Lilla Katalin, Lángi József, az L. Takács Krisztina és Kiss László alkotópáros, Magony Imre, Megyeri Zoltán, Nagy Norbert, Ocsenás Péter József, Rostási Szabó Imréné Hegedüs Mária, Szabó Márta Mária, Szolnoki Zsófia Sára, Tóka Szabolcs, Vakler Lajos és a Vox Mirabilis Kulturális Egyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában