Nyári fesztivál négy napon át

2022.08.19. 07:00

A polgárdi Seuso tehetségkutató fődíját Vaskó Makka kapta (képgaléria)

Ha Polgárdi, akkor Nyári fesztivál, s ha fesztiválnyitány, akkor Seuso tehetségkutató gála! Immár negyedszer. Az izgalmakban bővelkedő előválogató és a közönségszavazás után csütörtökön késő délután és este tizenöt produkciónak tapsolhatott a nagyérdemű a Batthyány liget szabadtéri színpadán. Az erős mezőny magas színvonalú, színes előadásokkal rukkolt elő.

V. Varga József

A Seuso tehetségkutató fődíjasa: Vaskó Makka

Fotó: V. Varga József

A műsorvezető tisztét ezúttal is Bebe vállalta, aki énekelt is; a szakmai zsűriben Kissné Révfalvi Andrea karnagy, zenepedagógus, iskolaigazgató, Buch Tibor színművész-énekes és Kárász Dávid énekes foglalt helyet. A műsor során a közönség elé lépett a Seuso tehetségkutató tavalyi győztese, Szabó Roland és közönségdíjasa, György Viki. A gála után Vastag Csaba adott koncertet.

A tizenöt produkcióban főként énekeseket láthattunk, hallhattunk, de színpadra állt egy zenekar, egy néptáncos duó és egy mazsorett-látványtánc csoport is. Lássuk ábécé sorrendben a felhozatalt: All Right zenekar (Rag’n’Bone Man: Human); Baksa Ervin „Ervinito”: Hallgatom a véleményt (saját dal); Bangó Norbert (Szörényi–Bródy: István, a király, Koppány dala); Borbély Jocó (Rómeó és Júlia: Lehetsz király); Garami Zoltán (Elvis Presley: Can’t help falling in love); Herter Skylar: Csak rád vágyom (saját dal); Illés Bence és Illés Dóra (Zalkodi verbunk és csárdás, néptánc); Kövesdi István Krisztián (Máté Péter: Majdnem szerelem volt); Mohácsi Balázs (Mohácsi Balázs–Keskeny Márk: Hűség); Princess TSE Magyarország Team (mazsorett-látványtánc); Rácz Lili Szonja (Evil like me, Utódok musical); Rimóczi Dóri (Carly Rose Sonenclar: Feeling Good); Skripek Mercédesz Cintia (Lady Gaga: Shallow); Turba Gabriella (Alicia Keys: Fallin’); Vaskó Makka (Kiss Barna–Vaskó Makka: Rólunk szólt).

Bebe és Kövesdi István Krisztián
Fotós: V. Varga József

A zsűri elismerő, biztató szavakkal szolgált a versenyzőknek, felhívták egyebek között a figyelmet az átélésre, az érzések átadására, a színpadi mozgás fontosságára. „Mindenki találja meg a saját hangját, a saját útját!” – emelték ki.

A gála Legígéretesebb fiatal tehetsége Kövesdi István Krisztián lett; a Legjobb eredeti produkció díját Herter Skylar vehette át; a Legjobb polgárdi produkció díj Baksa Ervint illette, a Közönségdíj az All Right zenekarnak dukált. Végül a győztest is kihirdették, a 2022-es Seuso tehetségkutató fődíját Vaskó Makka kapta.

Princess TSE Magyarország Team
Fotós: V. Varga József

A zenének élő Vaskó Mária – Vaskó Makka – látássérült énekesnő művészi karrierje akkor indult el, mikor huszonegy éve első helyezést ért el egy látássérülteknek rendezett énekversenyen. 2012-től Magyarország első, sérültekből álló zenekara, a Nemadomfel együttes szóló énekeseként lép fel számos koncerten. Néhány hónapja megjelent első szóló albuma.

A díjakat a zsűri közreműködésével Nyikos László, Polgárdi polgármestere és Gabrieli-Kiss József énekművész adta át.

A négynapos Polgárdi nyári fesztivál koncertekkel, búcsúval, kirakodóvásárral, vidámparkkal és Szent István-napi ünnepséggel folytatódik. A nagyérdemű a többiek között a színpadon köszöntheti Tóth Andit, Kovács Katit, az Irigy Hónaljmirigy együttest és Charliet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában