Frissen Fejérből

2022.08.29. 15:41

A fehérvári közösségért tettek – elismerő oklevélben részesültek

Elismerő oklevelet adományozott három közszolgáltatásban dolgozó személynek az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. Az oklevelet a székesfehérvári civil szervezetek és a helyi közösség munkájának önzetlen segítéséért, fejlődésük támogatása elismeréseként kapta a három kitüntetett.

Borsányi Bea

Forrás: Simon Erika

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017 óta adományoz elismerő oklevelet olyan magánszemélyeknek, akik legalább öt éve dolgoznak állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen és sokat tettek a civil szervezetekért és a helyi közösségért és akik elköteleződésük, támogató hozzáállásuk nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni.

A megtiszteltetés idén Mészáros Ferencet, a székesfehérvári önkormányzat Humán Szolgáltató Intézetének munkatársát, Pósa József mentőtisztet, és Vakler Lajos újságírót érte, akik ma Róth Péter, alpolgármester, Németh László, az alapítvány kurátora és Ruff Tamás, a Magyar Városkutató Intézet kutatási igazgatójának jelenlétében, a Titkok Házában vették át az elismerést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában