Földi gyérítés

2022.07.04. 12:24

Mutatjuk, hol kell rettegniük a szúnyogoknak a napokban Fejérben

Buthy Lilla

Forrás: Pexels

Ha van, amit megköszönhetünk a tartós melegnek és a csapadékhiánynak, az a kevesebb szúnyog. Itt a lista véget is ér, azonban ez sem igaz univerzálisan minden magyarországi településre. Míg az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte, addig Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom - tájékoztatta a feol.hu-t Dóka Imre a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kommunikációs Szolgálatának szóvivő-helyettese.

Kiterjedt földi gyérítést hajtanak végre a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén. Összesen mintegy háromszáz településen, csaknem ötvenezer hektáron védekeznek majd a vérszívók ellen a következő napokban. A kezeléseket szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik.

Fejér megyében ma, hétfőn Dunaújvárosban lehet számítani szúnyoggyérítésre, holnap pedig Baracson. 

Július 6-án Baracs, Kisapostag, Kulcs, Rácalmás, Alcsútdoboz, Etyek, Felcsút és Újbarok következik a sorban. 

Július 7-én Adonyban, Iváncsán és Bicskén kerül sor a permetezésre. 

A szóvivő-helyettes hozzátette, amennyiben az időjárás nem teszi lehetővé a szúnyoggyérítést, a meghirdetett időpont utáni két nap valamelyikén kerül rá sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában