A Városgondnokság naponta öntöz

2022.07.12. 16:16

Száradnak a fák a Távirdán

A Távirda utcában sorra száradnak ki a dézsás fák. Kinek a feladata lenne ezekkel foglalkozni? Egyáltalán: miért nem lehetett a földbe ültetni őket? A Falközben meg tudták oldani, de a rá merőleges utcában nem? Nagyon el vagyok keseredve a belváros zöldítése kapcsán – áll egy közösségi oldalon olvasható bejegyezésben.

Borsányi Bea

A fákat ősszel kiültetik, a dézsákba pedig olyanok kerülnek, amelyek jobban tűrik a szárazságot

Forrás: Fehér Gábor / FMH

A bejegyzés – ahogy az már lenni szokott – kisebb vitát váltott ki, amelyben két táborra oszlottak a hozzászólók. Egy részük szerint öntözhetnék a forró napokon a növényeket a közelben lakók is, nem csak mindig a városra kell várni! Saját környezetéért illene a környéken élőknek is tenni valamit – fogalmazta meg véleményét az egyik oldal. A kommentelők másik része viszont úgy gondolja, annak a feladata a növényzet gondozása is, aki oda ültette őket – jelen esetben tehát a Székesfehérvári Városgondnokságé.

A témával kapcsolatban az első hozzászólók között megjelent Székesfehérvár Városgondnoka is, aki rövid válaszban adott magyarázatot a felvetett problémára. Lapunknak ugyanakkor Bozai István, városgondnok hosszabban is beszélt a kérdésről. Mint megtudtuk, a Távirda utcában lévő dézsás fákat és az alattuk lévő növényzetet nem a Városgondnokság választotta és telepítette. Ugyanakkor az is kiderült, hogy azért kerültek dézsába a növények, mert az utcában lévő közművek miatt nem lehet a földbe növényeket telepíteni. Ezek fenntartása viszont akkor lenne eredményes, ha mindegyik dézsában automata öntözőrendszer biztosítaná a szükséges vízmennyiséget. Sajnos az éghajlatváltozás, a magas hőmérséklet és a száraz levegő miatt a föld az öntözés ellenére is nagyon gyorsan kiszárad. Bozai István azt is elmondta, a Távirda utcai dézsás fák még élnek, a lombjukat a szárazság elleni védekezés miatt dobták el. Hozzátette, az őszi időszakban tervezik ezeknek a fáknak a kiültetését közterületi parkokba és helyükre a dézsákba olyan növények ültetését, melyek inkább a mediterrán, szárazságtűrőbb éghajlaton érzik jól magukat. 

Az öntözéssel kapcsolatban megtudtuk, hogy a Városgondnokság alkalmazottai körjáratokban, előzetesen meghatározott rend és útvonal szerint végzik a város fenntartásában lévő növényzet napi öntözését, a fák esetében az öntözőzsákok töltését, a belvárosban a virágoszlopok és ámpolnás növények, illetve a dézsás babérok és leanderek öntözését. Emellett öntözik a közterületekre ültetett egyéb fákat, cserjéket és évelő dísznövényeket is, az egynyári virágágyások pedig automata öntözőrendszerrel vannak ellátva, így azok vízigénye folyamatosan biztosított. 

Bozai István végül azt is hozzátette, hogy a tartós aszály miatt azt tapasztalják, hogy a még nem mélyen gyökeres, 5-6 éve ültetett fák is megsínylik a szárazságot, azoknak a levélzete is el van pilledve. Mivel a Városgondnokság kapacitása is minden szempontból véges, ezért arra kérik a lakosságot, akinek a környezetében fiatal fa található, segítsen: a fa megmentése és további fejlődése érdekében egy-két naponta öntsön rá egy vödör vizet! Egy ilyen gesztus hatalmas segítség lenne a jelenlegi időjárási körülmények átvészelésére!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában