Pörköltes beszélgetés világbékéről, világégésről

2022.07.13. 07:00

Aktuális helyzetről és egyáltalán nem veszélytelen terveiről beszélt a feol.hu-nak Georg Spöttle

Amikor Georg Spöttle nyaralni megy, leginkább arra törekedik, hogy függetlenítse magát a politikától, bár sok esetben ezt nem tudja megtenni. Ilyen alkat. Kiváló ízelítőket adott ebből már a rácalmási patriótaesteken is korábban.

Pálinkás István

Magyarország egyik legismertebb biztonságpolitikai szakértője, Georg Spöttle több előadást is tartott már a megyében

Forrás: FMH-archívum

Többek között ezért is tett eleget egy rácalmási, baráti vacsorameghívásnak (komoly harcostársként), ahol aztán sok mindent kiveséztünk. Többek közt aktuális és egyáltalán nem veszélytelen terveiről is szót ejtett.

– Nem látják az olvasók az arcomon a mosolyt, de valójában ki tudna a barátainak és egy vaddisznópörköltnek nemet mondani? – reagált arra Magyarország egyik legismertebb biztonságpolitikai szakértője, hogy milyen kellemes, baráti meghívásnak tett eleget, majd a nyári terveiről is kérdeztük. – Leginkább a Közel-Keletet kedvelem, ha már nyaralásról van szó, a szívem mindig oda vonz – osztotta meg velünk élményeit, majd hozzátette: – Rokonok, barátok mindig megdöbbennek, amikor sorolom nekik a nyaralási úti céljaimat, Szíria, Irak, Pakisztán, s hasonló helyek. Idén picit konszolidáltabb lesz, mert a barátnőmmel megyünk Kurgadába, Egyiptomba, és búvárkodunk kicsit. Most még az egyiptomi kultúrától is elszakadunk: kizárólag búvárkodás, merülés, napozás, ételek… – sorolta, mik lesznek terítéken. – Tavaly a kulturális részt vettük célba, a Királyok Völgyét, de az érdekes helyek vonzanak. Elmentem Észak-Koreába is, megmozgattam mindent, hogy bejussak az országba. Hihetetlen érdekes volt, nem csak a tévéből látni, hogyan élnek ott az emberek, készítettem fényképeket, sikerült beszélgetni egyetemistákkal. Ezek az utazások rendkívül sokat adnak a hivatásomban is. Úgy vélem mint politikai elemző, ha nem járok azokon a helyeken, amikről beszélek, akkor kevésbé vagyok hiteles. Most például az orosz frontra szeretnék kijutni, s felvettem a kapcsolatot a Rossia televízióval. Ha minden jól megy, akkor útra kelhetek a Donbass régióba.

Tusványossal több éve összekötve, e sorok írója is a rácalmási patriótákhoz hívta elsőként
Forrás: Pálinkás István

Pontos elemzéseidet látva-hallgatva egyetértesz azzal, hogy „globális fegyver­égetés és az ukrán nép burkolt tömeggyilkossága” zajlik Ukrajnában? A tét valóban a világbéke!

– Valóban úgy néz ki, hogy az USA az utolsó ukrán katonáig harcolni akar. Nyilvánvalóan ez egy proxyháború, ami az USA és Oroszország között zajlik, Ukrajna ennek a megszenvedője. Ennek a háborúnak akkor lesz vége, ha Putyin elnök és Biden leül egymással, és beszélnek. Vagy azok az erők, akik Joe Bident mozgatják, mert szegényt már tényleg csak marionettbábuként rángatják. Legutóbb a súgógéppel… Súlyos gondok vannak szegénnyel, már tényleg sajnálom. A politikában megőszült bácsiról van szó, akinek már tényleg Hawaiin vagy Floridában kellene lennie, nem a Fehér Házban, hogy rajta kacagjon a fél világ. A valóság azonban borzalmas, mert igazából Zelenszkij vágóhídra küld sok százezer embert. Napi 500 és ezer közé tehető az elesett ukrán katonák száma. Sokan megharagudtak rám, amikor a kezdetekben összehasonlítottam Zelenszkijt és Hitlert. Nem a politikájuk ­miatt, bár, ha megnézzük a náci Azov-ezredet, akik horogkeresztes zászlókkal, náci szimbólumokkal az egyenruhájukon vonultak harcba, akkor azt mondom, még abban is lett volna ráció. Viszont civileknek fegyvert osztogatott, gyerekeknek. Holott egy tizenéves fiatalnak az a dolga, hogy felnőjön, tanuljon, nem az, hogy lövöldözzön a bevonuló orosz katonákra. Nyilvánvalóan a tüzet viszonozzák. Ukrán barátaim küldtek fotókat, az ukrán hadsereg által a lakásokra ragasztott cetlikről, amelyen kérik, hogy ne zárják be a lakást, mert adott esetben az ukrán hadsereg lőállást szeretne berendezni. Tehát, amikor látjuk, hogy civil házakban egy-egy emelet ki van lőve, akkor ott lőállásokat hoztak létre. Bármennyire is sajnálja az ember az ukránokat, ez a hadviselési forma, hogy beáldozni civileket, katonákat, nem mutatni semmi kompromisszumkészséget, ez nagyon rossz döntés Zelenszkij és a mögötte álló erők részéről. Henry Kissingert a világ legintelligensebb tanácsadójának tartom, megmondta Davosban. Nevezetesen, Ukrajnának el kellene döntenie, mennyi kompromisszumra képes, mennyi területről, mennyi szuverenitásról tudna lemondani a békéért.

Spöttle a kóstolást az ajándékba kapott vadászkötényben abszolválta, s ízlett neki
Forrás: Pálinkás István

Tényleg haditechnológiai kérdés, hiszen az elmúlt napokban az oroszok kimondták, hogy a háborút még el sem kezdték. Atyavilág, mi lesz, ha elkezdik? Mit ismerhetünk?

– Azt látni, hogy az orosz hadigépezet lassan, de biztosan halad előre. Faluról falura, városról városra foglalják el a területeket. Amiket úgymond felszabadítottak Donyeck, Luganszk orosz nyelvű lakosságában, ott azonnal bevezetik a rubelt, fölállítanak egy oroszbarát önkormányzatot, orosz nyelvoktatást. A nyugati sajtó persze nem mutatja be, de örülnek az oroszoknak. Ölelgetik őket, velük nevetnek, sírnak, teát, kenyeret, szendvicset visznek nekik. Láttam felvételeket, ahol Zelenszkij az oroszokat söpredéknek nevezte, és azt mondta, még gyerekként kell őket megölni, hogy fel se nőjenek. Tapsolt az ukrán katonáknak, amikor azok civil célpontokat támadtak, gratulálva, hogy végeznek ezzel a söpredékkel. Ilyen ember Ukrajna elnöke. És azért minden háborúnak van oka. Nyilvánvalóan ennek is. Ha megnézzük azt a hét éve tartó állóháborút a Donyec-medencében, ahol körülbelül tizennégyezer orosz veszítette életét a folyamatos bombázások, rakétázások, célzott likvidálások miatt, akkor meg lehet érteni, miért lehet megérteni Putyin elnök különleges hadműveletét.

Kesernyésen beválhat esetleg Kadirov kijelentése, hogy majd ők kihozzák Zelenszkijt?  

– Még ki is hozhatják, bizony. Van egy amerikai mondás, hogyha álmodsz, álmodj nagyot. Ez nyilvánvalóan nem fog bekövetkezni. Minél inkább húzódik az idő, ami Putyin elnöknek és az orosz föderációnak kedvez, annál több katonát, annál több fegyvert veszít, mert az amerikai fegyverszállítmányokat már a határátlépéskor próbálják megsemmisíteni, és teszik is a precíziós rakétákkal. És annál több területet fog Oroszország elfoglalni. Én el tudom képzelni, hogy a következő stratégiai célpont Odessza. Továbbmennek egészen a moldáv határig, s egész Ukrajna tengeri kimenetelét elvágják.

Czobor Imre nyugalmazott rendőr alezredessel
Forrás: Pálinkás István

Más. Tusványos örök?

– Természetesen, készülök nagyon. Még akkor is, ha néhány kollégával ritkán látjuk egymást, de Tusványoson biztosan összefutunk. (Ahogy veled is már több éve!) Munkám is lesz, mert Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, új honvédelmi miniszterünkkel fogok előadni, a téma értelemszerűen a háború lesz. Nagyon fontos gondolatai lesznek majd miniszterelnök úrnak, ebben bizonyos vagyok. Az, hogy tőlünk nyugatabbra ennyire gyenge lábakon áll a gazdaság, nyilván érintve lesz, a rubel erősödik. Összeállt a BRICS. Benne van Brazília, Kína, India, Dél-Afrikai Köztársaság, és Irán is csatlakozni szeretne. A Perzsa-öbölben a legtöbb olajat termeli ki. Amit Orbán Viktor megmondott, hogy 2030-ban új világrend fog létrejönni, az elkezdődött. Teljesen új gazdasági, új geopolitikai konstrukciók jönnek, s azt látjuk, hogy a szaúdi dominanciát megtörte Oroszország a Közel-Keleten. Az amerikaiak fejvesztett menekülése Afganisztánból megmutatta az oroszoknak, ha lépni akarnak, akkor most kell. Azt a hatalmi vákuumot, ami ott kialakult, azt valakinek át kell venni. Nyilván ott történtek megállapodások, hiszen Kínának a földfémek fontosak… A világ így működik, de Amerika elvesztette dominanciáját, s ezt úgy akarja visszaszerezni, hogy tönkreteszi az európai gazdaságot. Ami sikerül is neki, hiszen Timmermans már bejelentette, hogy fel kell készülni nagy felkelésekre Európában, mert éhezni fognak, s ülnek majd sötétben, hidegben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában