Alkotótábor

2022.07.23. 08:09

Ötnapnyi alkotás Igaron, színes és kreatív elfoglaltságokkal

Vitán felül a nyár eddigi legszórakoztatóbb és talán legszínesebb tábori rendezvénye ért véget pénteken kora este az igari önkormányzat szervezésében. Az alkotótábor zárásaként a strandolás pedig nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen semmi nem esik jobban a kánikulai melegben, mint megmártózni a hűs Velencei-tó vizében, ahol a természet szépségében is gyönyörködhettek a lurkók.

Kecskés Zoltán

Sokat kézműveskedtek az együtt töltött napok alatt a tábor lakói

Forrás: Szervezők

A rengeteg házon kívüli szabadprogram mellett, természetesen minden nap új feladatok vártak az ifjakra, olyan dísztárgyak készültek, amelyek különböző technikák alkalmazásával, mégis egyszerűen hozták közel az alkotás szeretetét. Az elkészült tárgyak pedig hazavihetőek voltak, ami pedig nem sikerült tökéletesre, az majd jövőre újrapróbálható.

Az alkotótábor zárásaként a lurkók megmártózhattak a hűs Velencei-tó vizében
Forrás: Szervezők

– A tavalyi évhez hasonlóan idén is tábort hirdettünk a 7 és 14 éves közti gyerekek számára. Főleg helyi és környékbeli csemeték érkeztek  a jeles alkalomra – mondta portálunknak az alpolgármester, Hadi Éva – A délelőtti órákban alkotói munka folyt. Gipsz figurák, papírmasé, malacpersely és batikolt pólók is készültek. Aztán jöhetett a közös ebéd, majd mindennap más és más program várt a gyerekekre. Volt mozizás, simontornyai tevefarm látogató, de volt olyan délután is, amikor Igar határait fedeztük fel, amely tökéletes terepnek bizonyult egy kis számháborúhoz is, az ifjoncok nagy-nagy örömére. Az utolsó napon a Velencei-tó vizét teszteltük, majd az ötnapos eseményt mozizással, pizzázással és természetesen földön alvással zártuk le. Jó volt látni a sok mosolygós arcot. A tábor során az ismerősökből barátok lettek, így itt, vagy éppen máshol, biztosan találkoznak még a gyerkőcök.

A tábor során az ismerősökből barátok lettek és alig várják a gyerkőcök a jövő évi folytatást
Forrás: Szervezők

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában