Frissen Fejérből

2022.07.01. 19:07

Bő száz év alatt negyedik alkalommal adtak át díszpolgári címet Sárkeresztesen

A település által adható legmagasabb kitüntetést, a díszpolgári címet 1915-ben alapították a faluban. Akkor Bársony István vadászt, írót, újságírót érte a megtiszteltetés. Péntek délután Keresztes László vehette át a címet.

Borsányi Bea

Az elismerést Krähling János polgármester adta át

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A település által adható legmagasabb kitüntetést, a díszpolgári címet 1915-ben alapították a faluban. Akkor Bársony István vadászt, írót, újságírót érte a megtiszteltetés. Péntek délután Keresztes László vehette át a címet.

Az első díszpolgári címet követően a község képviselő testülete közel 90 év után, 2004-ben adományozott ismét ilyen kitüntetést és azóta is csak két embert ért ez a megtiszteltetés. Legutóbb 2019-ben Gelencsér József, néprajzkutatót. Nem sűrűn fordul tehát elő Sárkeresztes életében ilyen ünnep. 

Péntek délután a hatalmas hőség ellenére is megtelt a művelődési ház, ahol Keresztes László családja és rokonai mellett megjelentek barátai, ismerősei, egykori kollégái. Méltatásában sok önzetlen és támogató munkáját megemlítették, amit azalatt a 33 év alatt végzett, amíg Sárkeresztesen élt. Szóba került többek között, hogy 20 éven keresztül látta el a helyi református gyülekezeti gondnoki feladatait, 17 évig tevékenykedett a Sárkeresztesért Egyesületben, több adományt is nyújtott a település közintézményeinek, az ő nevéhez fűződik a parkerdő létrehozása – ez talán a legjelentősebb hozzájárulása Sárkeresztes fejlődéséhez, épüléséhez - és ő alapította a falu első vállalkozását, egy kötőüzemet. Az üzem ma is működik és több mint nyolcvan százalékban helyieket alkalmaz.

Annak ellenére, hogy Keresztes László családi okok miatt 12 éve átköltözött Iszkaszentgyörgyre, Sárkeresztes ma is a szíve csücske, amit mindig csak úgy emleget, „nálunk” és ahol ma is szinte minden nap megfordul. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában