Frissen Fejérből

2022.07.18. 17:36

Háziorvosok jelentkezését várják Móron, megoldódhat végre a körzetek ügye

Soron kívüli képviselő-testületi ülést tartott a város vezetése hétfőn reggel. Orvosi körzetekről, pályázatokról és útfelújításokról is szó esett a tanácsteremben.

Palocsai Jenő

Forrás: Shutterstock

Több sürgető ügy miatt is össze kellett hívni egy soron kívüli ülést Móron, tudtuk meg a polgármestertől. Fenyves Péter elmondta: -A Tábor utcai felújítás munkálataihoz a kivitelezőt kiválasztottuk, így rövidesen szerződéskötés következik. Ez a projekt bruttó 103 millió forint, melynek csupán a fele kapott forrás, hiszen a belügyminisztériumi pályázatok 50 százalék intenzitásúak, vagyis a fejlesztés teljes összegének felét az önkormányzat fizeti. 

Mint megtudtuk, a felújítás a Mónus Illés utcától egészen a Homoki temetőig tart majd és nem lesz könnyű feladat sem az építés, sem az ideiglenes kiváltás, ugyanis ez a közterület a város egyik fontos gyűjtőútja. 

Az is pályázattal kapcsolatos döntés volt, hogy újra ki kellett írni a közbeszerzési eljárást a Petőfi iskola tornatermével kapcsolatban, ugyanis a korábbi, nyertes cég csődöt jelentett. Ezzel kapcsolatban Fenyves elmondta: -A korábbi, csődöt mondó partnerrel szerződést bontottunk és nyilvánvalóan vannak követeléseink is, de az már biztos, hogy nem lesz kedvező az ár, vagyis most már biztos, hogy többe fog kerülni az iskola energetikai beruházása, mint amennyiben eredetileg terveztük. 

A temetőben a kényszer szülte a fejlesztést, ugyanis elromlott a ravatalozóban a kegyeleti hűtő berendezés. A képviselők döntésének megfelelően egy új, 3.5 millió forintos hűtő kerül majd a ravatalozóba. 

Örvendetes döntés született a mostanában egyre viharosabbá váló orvosi körzetek ügyében is. Fenyves Péter elmondta: -Marton Fruzsina Csilla vette át Nagy Lenke körzetét és meg is kezdi az új doktornő működését, ám ehhez fontos volt, hogy megkösse az önkormányzat a megállapodást. Ezzel párhuzamosan Hatalyák Dezső doktor féle II. számú háziorvosi körzet praxisjoga átszállt az önkormányzatra és azt mi meg is hirdetjük. 

Tehát orvosok jelentkezését várják, méghozzá úgy, hogy információink szerint Hatalyák doktor nem értékesítette a praxisjogát, ezért nem is kell érte fizetni, vagyis ingyen betölthető. 

Mint megtudtuk, a szóban forgó, móri körzet meglehetősen nagy, és hozzá tartozik Felsődobos is. A korábbi orvos távozása óta ezen magas kártyaszámú körzet ellátását helyettesítéssel oldják meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában