Új parkolási rendelet

2022.07.29. 12:02

Fizetős parkolás Velencén: pénztárca kérdése

Üres a velencei önkormányzat pénztárcája, így most növeli a fizetőparkolók nagyságát. Több helyen kell fizetni a város közterületein, közben pedig továbbra is neheztelnek a Velence Korzóra, például azért is, mert az üzemeltető fizetőssé tett egy parkolórészt.

S. Töttő Rita

Legyünk résen, több helyen új parkoló automatákat is telepítenek, mert nagyobb lesz a fizetős övezet Velencén

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Mintha nem készültek volna a nyári szezonra, annak kellős közepén, augusztus 1-jei hatállyal egycsapásra új parkolási rendeletet vezet be a velencei önkormányzat a fennhatósága alá tartozó önkormányzati területeken. Szemfülesnek kell lenni, hogy hol lesz fizetős a korábban ingyenesen használható parkoló, merthogy csak arról kapott tájékoztatást a lakosság és a látogató, hogy mely területeket vonják be a két részre osztott fizetős övezetbe.

A változás okaként „a megnövekedett autóforgalmat” jelölték meg, mely miatt felülvizsgálták a forgalmi rendet és átdolgozták a parkolási rendeletet. A korábbi, 2018 óta hatályos rendelet tehát augusztus 1-én hatályát veszti. Főképp Velence központi, frekventált területein fedezhetünk fel változásokat. Például azt, hogy a Velence spa előtti nagy parkolóban olcsóbb lesz a parkolás, mint eddig. Viszont sok más helyen drágább lesz vagy éppen ingyenes helyett fizetős. A változás célja, hogy „egyértelmű keretek között tartsa a parkolást” az önkormányzat – jelentsen is ez bármit.  Valójában azonban arról van szó, hogy a városnak bevételre van szüksége, merthogy nincs neki nagyon.

Az 1. övezetben 250 forint, a 2. övezetben 450 forint lesz most hétfőtől a parkolási díj az autóknak, motoroknak. Az 1. övezet alá fog tartozni Béke utcai parkoló területe és a Tábor utcai kiépített parkoló melletti terület - egészen Kápolnásnyék határáig. A 2. várakozási övezetbe pedig az Északi Strand parkolójának területe, az Ifi ház-körforgalom melletti aszfaltos terület, a Tópart utca Hősök Parkja felőli területe kerül, továbbá a Tóbíró Strand parkoló területei, a Tóbíró-köz, valamint a Strand utca – egészen a Nádas-közig. A befizetett parkolási díjakból – de már a bírságokkal is számol a város – az utak karbantartását tervezi a velencei önkormányzat. Ám a fizető övezet növelésével párhuzamosan továbbra is „haragszik” a Velence Korzóra a fizetős parkoló rendszer kialakításáért. Körömszakadtáig küzdött ellene már onnantól kezdve, hogy látható jele volt a sorompók kialakításának (erről is többször írtunk, itt, itt, és itt) Az indok pedig az volt, hogy szerintük az önkormányzati törvény alapján csak az önkormányzat cége szedhet parkolási díjat a tulajdonában lévő területeken. Szerintük azt az utat, amelyiket most fizetőssé tett a Korzó üzemeltetője, azért kapta csak meg annak idején az üzemeltető, mert máskülönben nem kapott volna használatba vételi engedélyt, mint boltokat üzemeltető, fenntartó szolgáltató. Magyarán: nem azért kapta, hogy abból bevételt generáljon. De hogy fizetőssé tenné-e ugyanezt a szakaszt az önkormányzat, ha netalán visszakapná az üzemeltetés jogát? Nos, ez nem csak költői kérdés. Az erre vonatkozó válaszát azonban a polgármester visszavonta. De ne legyenek kétségeink afelől, hogy ahol bevételre van szükség, ott a legfrekventáltabb parkolóterületek nem maradnak ki a szórásból…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában