Frissen Fejérből

2022.06.07. 10:00

Színes programokkal várja vendégeit az alapi falunap

Megjelent a hivatalos programja a július 9-i, ingyenes falunapnak, amely garantált szórakozást nyújt a család minden tagjának. Aki nem hiszi, járjon utána. Mi megtettük…

Kecskés Zoltán

Idén is színpadra lépnek az alapi Ten Dance látványtáncosai is

Forrás: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

– Úgy gondolom, a falunap sokkal több egy szórakoztató szombatnál, hiszem, hogy a közösség kötőanyaga, habarcsa, amely segíti a sok kis különálló portát faluvá összefogni – fogalmazta meg tavalyi köszöntőjében Szalai János Milán polgármester. 

Állításával csakis egyet tudunk érteni, hiszen ez az esemény – ahogy már többször tapasztaltuk is – a tökéletes kikapcsolódás mellett egyszersmind a baráti társaságok találkozásának helyszíne is. Így nem maradhatnak el a zrikálások, a tréfálkozások és ebből adódóan a mosolyok sem az arcokról. 

A teljesség igénye nélkül szemezgettünk a színes programfüzetből. Lesz itt kispályás labdarúgó-bajnokság, főző- és sütőverseny, ugrálóvár, trambulin, óriás billiárd, valamint megannyi fellépő szórakoztatja majd a falu apraját-nagyját a színpadi produkciókkal. Szóval a naptárakat elő, a bevésés kötelező: július 9., alapi sportpálya. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában