Frissen Fejérből

2022.06.27. 17:30

Őrtűz gyúlt a Pátkai víztározóért

Pátka önkormányzata helyi szervezetekkel együttműködve június 25-én Pátkai P’ART Őrtűz a Pátkai tóért címmel figyelemfelhívó rendezvényt tartott.

S. Töttő Rita

Forrás: Önkormányzat

Forrás: Önkormányzat

Nagy Dániel, Pátka polgármestere számolt be az eseményről, mely a Pátkai P’ART nevet kapta. Mint közleményéből kiderült, a rendezvény hagyományosan a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz kapcsolódó esemény Pátkán, melynek Gárdonyi Géza szabadtéri színházában azonban a járvány kezdete óta nem volt semmilyen rendezvény. Helyi önkéntesek, civil szervezetek és az önkormányzat közreműködésével idén újra programot rendeztek azonban, melynek idei témája figyelemfelhívás a pátkai tó és a velencei-tavi felső vízgyűjtő terület súlyos aszály miatti katasztrófa közeli állapotára.

Forrás: Önkormányzat

A rendezvény során a résztvevők a színpadi programok mellett egy környékbeli pincészet jóvoltából egy jó pohár zámolyi bor társaságában, előadás keretében beszélgethettek Pátka és a tó kapcsolatáról és több évezredes közös múltjáról. A kísérő programok során lehetőség nyílt az érdeklődőknek kenuval is megtapasztalni, milyen alacsony is a tómederben a víz. Ezzel egy időben a helyiek halas ételek főzőversenyével készültek. A kora esti órákban „A pátkai tó ezer arca” címmel vezetett túrát tartott Kovács Gergely Károly, a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke. Sötétedést követően pedig a résztvevők fáklyás felvonulást tartottak, mely során közel kétszáz aggódó helyi lakos sorakozott fel a víztározó melletti töltés oldalán és sétált be mélyen a kiszáradt tómederbe.

Forrás: Önkormányzat

Az eseményt a szervezők egy Szent Iván éji őrtűzzel zárták, melynek lángja most a pátkai tóért is világított az éjszakában. A szervezők bíznak abban, hogy a következő hagyományos őrtűz gyújtásra Szent Mihály napjára valamennyi veszélyben lévő élővíz mellet élők csatlakoznak saját programokkal. Felhívva a figyelmet a klímában és a környezetgazdálkodásban bekövetkező változások életterünkben okozott súlyos problémáira.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában