Frissen Fejérből

2022.06.17. 14:00

Nyári pihenő? Ugyan! Fejérben négy időközi önkormányzati voksolást is tartanak

Több mint két hónap telt el az országgyűlési választások óta, miközben már az új kormány is megalakult. Amikor pedig már azt hinnénk, uborkaszezon következik, akkor jön az újabb voksolás. Megyénkben Gyúrón, Perkátán, Dunaújvárosban és Mányon is időközi választásokra kerül sor a legmelegebb évszakban.

Kecskés Zoltán

Újra megnyílnak az urnák a szavazóhelyiségekben

Fotó: Bach Máté

Részvétel tükrében 

A következő hónapokban – részben az egészségügyi válsághelyzet következtében, részben megüresedett helyek okán van szükség arra, hogy a település lakosai az urnához járuljanak. Két dolgot mindenképpen érdemes lesz majd figyelemmel követnünk a választások során: az egyik a részvételi hajlandóság, ami az elemzők szerint, részint a nyár, részint az ellenzék soraiban tapasztalható belviszály miatt alacsony lehet. A másik, pedig az országgyűlési választást követő átrendeződés, hogy ez mennyiben érhető majd tetten az időközi választási eredményekben. Tíz nap múlva Gyúrón és Perkátán (június 26.) szavaznak, majd július 3-án Dunaújváros 2. számú választókerület képviselőjének, Utassy Éva halála miatt van szükség újbóli választásra. 

Nyár végére (augusztus 28.) is marad egy fontos választás megyénkben, mégpedig a családi okokra hivatkozva, 2022. április végén lemondó Ugron Zoltán megüresedett pozícióját töltheti be a mányi voksolás győztese. Azóta (május 1.) egyébként Bálint Istvánné alpolgármester vezeti a települést. De haladjunk sorjában. 

Az esélyesek nyugalma 

Gyúrón időközi választásra azért van szükség, mert a korábbi testület négy független képviselője (Áldott Bálint, Baranyai Tamás, Fülöp Attila és Szabó György) kezdeményezte a hattagú képviselő-testület feloszlását, mert szerintük a lehallgatási ügy miatt (2020. október 13-án) egyszerűen olyan bizalmatlansági válságba került a testület többsége a polgármester iránt, amire nem lehetett más választ adni. Az esettel kapcsolatban azóta kerestük az érintetteket is. 

Lapunk érdeklődésére Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, nyomozást folytatnak tiltott adatszerzés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, de több információt nem állt módjában kiadni. Addig a falu jegyzője és maga a polgármester, Horváth Gyula is arról számolt be, hogy hivatalos rendőrségi megkeresést nem kapott az ügyben, sőt a faluvezető még azt hozzátette: – Én már rég azt hittem, hogy lezárult az ügy, hiszen tudomásom szerint, semmilyen kézzel fogható bizonyíték nem került elő. 

A voksolásra visszatérve: a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett listából kiderül, hogy a feloszlatást kezdeményező négy független jelölt nem indul újra a mandátumért Gyúrón június 26-án. Az is bizonyos, hogy a polgármesteri posztért egyetlen jelölt, az eddigi polgármester, Horváth Gyula (Fidesz–KDNP) indul. A hat képviselői helyért pedig heten szállnak harcba: Bencze József, Császár Bence, Erdőhegyi Zoltán, Nagy Adrienn, Németh Gyula, Trócsányi Gábor (mindannyian Fidesz– KDNP-jelöltek), és Cselikovics Éva (független). 

Két jelölt verseng 

Ugyanezen a napon (június 26.) Perkátán polgármester-választásra kerül sor, még a 2020 őszén lemondó Somogyi Balázs helyére keresnek faluvezetőt, aki akkoriban azzal indokolta a döntését a szintén lemondását benyújtó Bogó Anikó alpolgármester és Szilasy László önkormányzati képviselővel együtt, hogy „Nem vesznek részt Perkáta tönkretételében”. Hozzátéve, hogy az elmúlt egy évet (2019–2020) a döntésképtelenség jellemezte, a testületben a többi képviselő „álfüggetlenségével” megtévesztette 2019 októberben a perkátai választókat, és országos ellenzéki pártok érdekeit szolgálták saját településük, Perkáta érdekeivel szemben. A megüresedett székért, a jelenlegi ügyvivő polgármester Oláh István és Szőke Imre harcol majd. 

Széles a paletta 

Július 3-án pedig Dunaújvároson tarthatjuk majd a szemünket, ahol Dunaújváros 2. számú választókerület képviselőjének megválasztására kerül sor, amire öten is ácsingóznak: Badó Péter (Mi Hazánk), Gebei Bálint (független), Hum János (független), Lőrinczi Konrád (Fidesz– KDNP), és Novák Istvánné (Rajta Újváros! Egyesület). Nagy kérdés, hogyan alakulhatnak majd az erőviszonyok a különböző pártok képviselői és a függetlenek között. A mányi polgármester-választással kapcsolatban még nem közölt jelölteket a Nemzeti Választási Iroda. Erre legkorábban a választást megelőző három héttel, az augusztus 8-ai héten kerülhet sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában