Büszkeség

2022.06.27. 19:00

Közalkalmazottak elismerésére várják a jelöléseket Fehérváron

Ismer szorgalmas fehérvári közalkalmazottat? Ne tartsa magában, jelölje díjra!

S. Töttő Rita

Németh László, Róth Péter és Domokos Tamás tájékoztatta a sajtót a részletekről hétfőn

Forrás: S. Töttő Rita / FMH

Az idei évben is elismerő okleveleket adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért azoknak a székesfehérvári közalkalmazottaknak, akik önkormányzati tulajdonú vagy állami intézménynél, vállalatnál dolgozik legalább 5 éve. Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn a részleteket Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora és Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezető docense.

– Évről-évre olyan lehetőség ez a fehérváriaknak, amellyel érdemes élni – fogalmazott Róth Péter, kiemelve: a közszférában dolgozók számára ugyanis fontos visszacsatolás az, ha a társadalom, a civil szervezetek részéről elismerést kapnak, munkájukat megbecsülik. – Remélem, idén is sok jelölés érkezik, s az ősz folyamán olyan csapat kaphatja az elismerést, akikre fehérváriakként büszkék lehetünk.

Domokos Tamás hozzáfűzte: kihívásokkal terhesebb időszakban a szokásosnál is fontosabb az, hogy elismerjük a különböző szektorok munkáját. Majd felhívta a figyelmet: eddig magánszemélyek jelölték az érintetteket, de várják kollektívák, csapatok jelöléseit is. Németh László pedig arra mutatott rá, hogy Fehérváron olyan emberek élnek és dolgoznak, akik érdemesek a kitüntetésre. Eddig minden évben nagyszámú jelölés érkezett, erre számítanak idén is.

Az alapítvány felhívásából kiderült: az elismerést olyan magánszemély kaphatja ezúttal is, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen. Évente maximum három fő részére adományozható az oklevél, javaslatot bárki azonban tehet az alapítvány e-mail címén: [email protected]. A jelöléseket 2022. augusztus 20-ig várják. Az okleveleket szeptemberben, a Székesfehérvári Civil Napon adják át a jutalmazottaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában