Frissen Fejérből

2022.06.17. 07:00

Kényelmesebb közlekedés Bicskén és környékén

Lebontották a csúf felüljárót, megnyílt az aluljáró, hamarosan aszfaltozzák az összekötő utat, kikerül a lakóházak mellől a vasúti átrakodó. Tavaly kezdődött, jövő őszre elkészül az intermodális központ.

Zsohár Melinda

Látványos haladás a tízmilliárdos beruházásban

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A csaknem tízmilliárd forintos beruházásról időnként „illik” tájékoztatást adni, bár mostanra a lakosság is érzékelheti a látványos fejlődést - mondta el Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese. A tájékoztatás helyszíne a Tatai és Csákvári út között épülő összekötő út déli szakasza volt tegnap, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Bálint Istvánné bicskei polgármester részvételével. A teljesen új út végleges elkészültének már nem sok híja van, s ez is egyszerűsíti, támogatja a Bicske és környékbeli települések autós-teherszállítós közlekedését. A világban és különösen az Európában tapasztalható politikai-gazdasági helyzetben ez a beruházás fel fog értékelődni, hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, annál is inkább, mivel mivel tavaly nyártól folyamatosan halad. Köztudomású a költségek emelkedése, ám a tartott ütem szintén biztosítja a tervezett kivitelezés anyagi tartalmát is. Bálint Istvánné polgármester üdvözölte a bicskeiek s a szomszéd települések utazóinak nevében a jelentős változásokat.

A bicskei vasútállomás és környéke többféle közlekedési formához igazodó átszálló kapcsolatainak fejlesztése, a parkolók, a gyalogos és autós aluljáró kialakítása (ez utóbbi a tűzoltók szakvéleménye hatására került a tervbe) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az a bizonyos gyalogos felüljáró a nagyállomás közelében nagyon rossz műszaki állapotú volt, s látványként sem vált díszére környezetének. Április 11-én adták át az aluljárót a nagyállomásnál, ami a város „kettészakítottságát” is megszüntette. A felüljárót május 3-án éjszaka bontották el, onnan száz méternyire, sokan szelfiztek a nem sajnált esemény helyszínén. A Móricz Zsigmond utca vasúti rakodó sem volt már elfogadható a város testében, még ha a szélén is, annak kijjebb kerülése fontos állomása a beruházásnak. A NATO-szempontoknak is megfelelő rakodó nemcsak messzebb került a lakóházaktól, de korszerűsödik is a mai ipari-szállító igényeknek megfelelően. A vágányépítésekkel zárul a projekt, a teljes beruházás pedig ősszel fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában