Frissen Fejérből

2022.06.07. 11:30

Intenzív nyár elé néznek Sárbogárdon

A következő időszakra is vannak tervei, ötletei Sükösd Tamás polgármesternek, és több beruházás is már szépen halad. Az őszi időszakban ezek közül jó néhány átadásra is kerül a városvezető tervei szerint.

Kecskés Zoltán

Az inkubátorház is szinte már elkészült: a közművek véglegesítése van még hátra a beruházásból

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Igazi ünnep volt a május vége Fejér megye déli részének járásközpontjában. Az új kiállítóterem megnyitása – amely a kulturális értékek megőrzését és a kulturális élet megerősítését szolgálja – egy régóta dédelgetett vágyálmot teljesített be, valamint a messze földön híres Sárbogárdi Napok is beteljesítette a hozzá fűzött reményeket. Egyebek közt főzőversennyel, Fradi-busszal és színpadi programokkal, gyermeknapi kavalkáddal, modellezők bemutatójával, motoros felvonulással, koncertekkel és tűzijátékkal örvendeztették meg az érdeklődőket. 

– Nagyon jól sikerült a május! A kisebb nyári rendezvényeink mellett legközelebb az augusztus végi V. RunBogárd Futóverseny és családi futónap ígérkezik igazi dzsemborinak, amelyet rendszerint a megyei önkormányzat is támogatni szokott. Több száz nevező várható a kisebb távoktól egészen a félmaratonig. Az itt lakó polgárok és környékbeliek egyik kedvenc eseménye. Természetesen a József Attila Művelődési Ház is tartogat érdekes programokat, illetve kiállításokat, mindenképpen érdemes a rendezvények között szemlézni. 

Ahogy a polgármester fogalmazott, ha rendezvényekben annyira nem is, de fejlesztésekben mindenképpen erős hónapok előtt állnak. 

Vélhetően már szeptemberben kinyíthatja kapuit a kapitányság vadonatúj épülete
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Párhuzamosan több kivitelezés is zajlik, amelyek nemcsak a sárbogárdiak, de a megye déli részén lakók számára is nagy jelentőséggel bír. Ilyen az állami beruházásban, mintegy 2,4 milliárd forintból épülő rendőrségi épület, melynek novemberben lenne a véghatárideje, de már sokkal előbb, feltehetőleg júniusban megtörténik a műszaki átadása. Azt kicsit irigykedve mondom, hogy Sárbogárdnak a legmodernebb létesítménye lesz a vélhetően szeptemberben nyíló kapitányság – mondta mosolyogva a bajsza alatt, majd a szívügyének számító létesítményre, a multifunkciós csarnokra is rátért. 

– Elkezdődött a sportcsarnok építése, amely mintegy 2,2 milliárd forintos költségvetésből készül, és otthona lesz a kosár-, kézilabda- és futsalcsapatunknak is, de újkori sportok is megjelenhetnek ott; a spinning, a gymstick; csupa angolos hangzásúak. Őrületes munkánk van benne, amely az 5-ös választókerület egyik legfontosabb sportkomplexuma lesz, tudniillik eddig nem volt NB-szintű építmény ebben a régióban. Sportszakmai szempontból arra is különösen figyeltünk, hogy a 400 néző befogadására alkalmas építményben valamennyi szurkoló tökéletesen rálásson a pályára, ezzel biztosítva azt az élményt, ami a telt házas mérkőzések egyik alappillére, a többit a csapat hozzáteszi majd az eredményességgel! – tette hozzá igazi sportszeretőként Sükösd Tamás. 

Sükösd Tamás polgármester elégedett a fejlesztésekkel
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Azt is megtudtuk, hogy az inkubátorház elkészült, már csak a közművek véglegesítése van hátra, és kinyithatja kapuit. Ebben az épületben a kezdő vállalkozásoknak szeretnének helyet biztosítani, emellett pedig egy műszerszergyártó cég folytatja majd itt kisebb termelését. A városvezető kiemelte, hogy az ipari park munkálatai is jól állnak, hamarosan átadják a gyártócsarnokot. 
Végül reményét fejezte ki abban a tekintetben is, hogy a 63-as melletti kerékpárút – ami most harcos állapotokat mutat – augusztus végére befejeződhet és átadásra kerülhet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában