Frissen Fejérből

2022.06.26. 14:51

Emlékezés, ökumenikus istentisztelet a katonai emlékparkban

Mielőtt virágot helyeztek el vasárnap a király szobránál, majd később, a Vitézi Rend emlékkövénél, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Markovics Milán Mór őrnagy, a katolikus tábori püspökség pasztorális helynöke imádkozott és méltatta Szent László alakját.

Tihanyi Tamás

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Jákob János az efezusi levélből idézett: „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember, az ő Lelke által”.  

– Lászlónak sokáig kellett hadakoznia, de 18 éves uralkodása során sikerült a Szent István óta belharcoktól vérző országot szilárd feudális állammá szerveznie – idézte a kort. –  Ha van is némi túlzás a legendákban, azért a lényeget a krónikás jól fogalmazta meg: „Alkotó ereje szorgalmából azon években midőn uralkodott, az állam, sőt Pannónia annyira rendezetten, meggyarapodva virágzott, hogy István király óta törvényben, szabadság és hűség tekintetében soha még ilyen csodálatosan nem csillogott.” Jó ezt nekünk olvasni, mert a magyar történelem sikerekben gazdag korszakai mindig segítenek eloszlatni azt a fájdalmas gondolatot, amit igyekeztek elhitetni velünk, hogy múltunk századokon át csak örömtelen szenvedés volt.  

Jákob János leszögezte: mi magyarok minden népet tisztelünk érdemei szerint, nem kérkedünk, nem tartjuk magunkat másnál többre, de kevesebbnek sem. Ezért vagyunk magyarok.

  

– Egy-egy ragyogó államférfi felidézése erősíti bennünk a jogos önbecsülést, a nemzettudatot, kiegyensúlyozottá teszi életünket és fokozza eredményeinket – emelte ki a püspök. – Így emlékezünk e szobor mellett László királyra, kinek személye nem csupán termetével, hanem gondolkodásával, igazságszeretetével és tetteivel is kimagasodik a történelmi alakok sorából. A múlt ölelése népek tragikus sorsát temette el, és az idő végtelen korszakai eltűntek a népek sírjain, ahol aztán új nemzetek vertek sátrat. Azonban dacolva az ellenszéllel, mi magyarok megfogyva, de törve nem, álltuk a viharokat, mert életfánk gyökerei mélyek és erősek, mint a nemzet lelke. Arról a lélekről beszélek, melyet az Istenbe vetett hit által táplált mindig a mi Urunk, mert Pál apostol azt írja, „Hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által, a belső emberben”.  

Nagy szükségünk van a 21. században is erre, figyelmeztetett Jákob János, mert nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk a felettünk gyülekező baljós fellegeket. Olyan idők következnek, amelyek megpróbálják a gyengét, a bizonytalant.  

– Az Istennel való kapcsolat szilárd alapot ad létezésünkhöz, és hatalmas erővel képes elindítani bennünket ismeretlen úton is. A hitünk segít megküzdeni a sorfordító, nagy nehézségekkel éppúgy, mint a mindennapi élethelyzetekkel. A világban mindig akkor születtek nagy dolgok, ha voltak bátrak, akik belső meggyőződésből mertek tenni, küzdeni, és nem a kisebb ellenállás irányába mozdultak, nem roppantak össze a fenyegető félelmek súlya alatt. Egy középkori bölcselet szerint a nehéz idők erős embereket formálnak, az erős emberek jó időket hoznak. Ha őseink elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne az ország. Azért fohászkodunk, adja meg Isten, hogy mindig legyenek olyan magyarok, akik ezt az ajándékba kapott szép országot lelkükben megerősödve szolgálják és megőrzik gyermekeink, unokáink, dédunokáink számára.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában