Diszpécserszolgáltatás is segíti a betegeket

2022.06.22. 12:00

Átvették a betegellátást Cecén

Mint ismert, június 30-cal megszűnt a Cecei Központi Orvosi Ügyelet, miután az ellátásban nem volt elegendő orvos, hogy tovább biztosítsák a zavartalan működést.

Kecskés Zoltán

Forrás: Nagy Gábos / Kisalföld

Akkor a cecei polgármester, Fazekas Gábor a lakossághoz intézett levelében úgy fogalmazott, hogy élete egyik legnehezebb döntése volt a képviselő-testülettel együtt, ennek ellenére az ügyben sürgősen kellett dönteniük, hiszen az ellátás biztosítása kötelező feladatuk. Július 1-jétől kezdve pedig új helyzethez kellett igazodni a lakosoknak. Felkerestük ismételten a faluvezetőt, hogy rákérdezzünk: miként sikerült az átállás, az alkalmazkodás az új körülményekhez, amely Alap, Alsószentiván, Cece, Sáregres és Vajta lakosait érinti?

– A megszűnéssel érintett öt település a képviselő-­testületek döntése alapján a Sárbogárdi Központi Ügyelethez csatlakozott július 1-jétől, melyet a debreceni székhelyű Országos Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. lát el. A cég képviselőivel egyeztettünk, és a tájékoztató anyagot a változásról most kaptuk meg, melyet a héten eljuttatunk minden cecei ingatlantulajdonoshoz – kezdte a polgármester, majd a részletekre is kitért. Fazekas Gábor kifejtette, hogy ez az intézkedés mennyiben írja át a betegek életét.

– A cecei lakosok a továbbiakban nem a megszokott helyszínen és az egészségügyben dolgozóktól kapnak ellátást, hanem a vállalkozó által foglalkoztatott szakemberek biztosítják a sürgősségi ápolást. A vállalkozás telefonos elérhetőségű diszpécserszolgáltatást működtet (+36-70-370-3104), aki a betegség súlya alapján dönt a szükséges szolgáltatás biztosításáról (tanácsadás, ügyeleti ellátó helységbe történő behívás, az ügyeleti orvos kiküldése a beteg lakására, illetve mentő hívása). Július 1-jétől a Sárbogárdi és Simontornyai ügyeleti ellátást is az Országos Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. látja el, így a cég képviselőjének tájékoztatása alapján a betegek mindkét helyszínre mehetnek a panaszukkal, ha házhoz hívás indokolt, akkor a Sárbogárdi Ügyelet fog érkezni – tájékoztatott.

A faluvezető végül hangsúlyozta, hogy nem anyagi okok miatt szűnt meg a Cecei Központi Orvosi Ügyelet, hiszen a fenntartók (Alap, Alsószentiván, Sáregres, Vajta és Cece) vállalták, hogy a NEAK finanszírozáson felül lakos­ságarányosan hozzájárulnak a fenntartásához, mely havonta egy főre vetítve 436 forintot, Cece vonatkozásában a többletfinanszírozás tizenhárom és fél millió forintot tett ki egy év alatt, hanem amiatt, hogy nincsenek orvosok, akik ellátnák a feladatot, senki nem vállalt a megkeresett orvosok közül ügyeleti feladatot: „Két fővel meg nem lehet megoldani az ellátást” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában