Nem közkívánatra repkednek

2022.06.28. 07:00

Alacsonyan szállnak a kukák Úrhidán

Az elmúlt hetekben több bejegyzésben is olvasható volt közösségi oldalon, – más településnél is – hogy a hulladék elszállítása során, a munkában résztvevő szemétszállító cég alkalmazottai meglehetősen hanyag módon kezelik az ingatlanok elé kihelyezett edényeket, azok ürítése alkalmával.

Hajdú Marianna

Forrás: Shutterstock

Akad olyan károsult, aki már videófelvételt is készített az eseményről, ahogy a reggeli órákban a hulladékgyűjtőt a szemétszállító cég embere mintegy 2 méterre “hajítja”. Korábban már – a leírtak alapján – az út szélére rakott kukájukon valaki áthajtott. Akkor meg is kereste a szolgáltatót, de ígéreten kívül, – hogy majd kivizsgálják az esetet – mást nem kapott.

Az eset nem egyedi és megismételhetetlen. A bejegyzés alá többen is megírták tapasztalataikat. Van, aki arról panaszkodik, hogy többször kérte, ne a kapu elé tegyék a kukát, mivel az kifelé nyílik. Süket fülekre talált a kérés. 

Másnak a kuka kerekeit törték ki. Elképzelhetjük, milyen kivonszolni egy telerakott kukát, amennyiben nincs rajta kerék, ami megkönnyíti a mozgatását.

Az üres kukák rossz helyen hagyását, az úttesthez túl közeli lerakását más is megemlítette. Ráadásul visszafelé, pont a szemétszállító autó ütötte el, az út közepén hagyott edényt.

A hozzászólásokból az is kiderül, hogy két csapat dolgozik az útvonalon. Az egyik brigád kedves és figyelmes. Integetnek, köszönésképpen még dudálnak is egy rövidet. A helyiek is kedvelik őket, akad olyan, aki a nagy melegben, néhány palack vizet is kikészít nekik, mert fontosnak tartják munkájuk és hálásak. 

Ezzel szemben a váltótársak teljesen a másik végletet képviselik, bele sem gondolva abba, hogy a bosszúságon kívül több ezer forintos kárt is okoznak.

A VERTIKÁL Nonprofit Zrt.-t email-ben kerestük meg az adott problémával kapcsolatban. Hogy milyen választ kaptunk? Az alábbi cikkünkből ez is kiderül! 

 

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában