Ha ezt Durda bácsi megérhette volna!

2022.05.21. 08:00

Új út épül az iskoláig Daruszentmiklóson

A Benedek Elek Tagiskola főépületéhez vezető, a falu településrészeit is összekötő jelenleg homokos, néha sáros út hamarosan újjászületik.

Majer Tamás

A diákok a felvételen a Falupark utcában járnak, ahol egy régi, patinás iskolaépület áll, a Durda utca, illetve az iskola főépületének irányába tartanak

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A Fejér megye délkeleti csücskében található Daruszentmiklós tulajdonképpen három településrészt számlál: Daruhegyet, a régi Dánieltelepet és a régi Kisszentmiklóst. Ez utóbbi részt egyfelől összeköti egy, a Magyar Közút kezelésében lévő út, másfelől egy nagyon homokos, eső után pedig inkább sáros csapás: a Durda utca. Ez a rövidebb. Jellemző, hogy a központi résznek tekinthető, egymáshoz közelebb eső Daruhegyet és Dánieltelepet a közúton elhagyva az utazó – és a helybéli egyaránt – találkozik a Daruszentmiklós vége táblával, majd a Kisszentmiklós településrészre érvén ismét belterületi Daruszentmiklóson találja magát.

Amint azt lapunknak Rauf Norbert polgármester elmondta, Durda bácsi – akiről már korábban hivatalosan is elnevezte az önkormányzat Durda utcának az átkötő utat – egy kisvállalkozó volt, talán az első a faluban. Hozzá ballagtak át anno a falubeliek, ha elfogyott otthon a szikvíz, ha cserélni kellett a gázpalackot. Rajtamaradt az utcán Durda neve.

Nos, az utca nemsokára megújul, a polgármester elmondása szerint egy hónap elég is lesz a munkára, vagyis az a nyár folyamán lezajlik: – Az iskolához közvetlenül bekapcsolódó külterületi útfejlesztést nyertünk el, ami gyakorlatilag egy 60 milliós projekt. Ez a Durda út – egy összekötő út –, legtöbbször gyermekeink közlekednek rajta – mondta. A mezőfalvi általános iskola Benedek Elek Tagiskolája működik a faluban, több épületben.

A Durda utca 810 méteren épül ki, három méter széles lesz, de kétoldalt 1-1 méteres padkát is kap, s létesül benne 2 kitérő is.

– Emellett a Berzsenyi Dániel utca felújítását is elnyertük aszfaltozásra. Így a 2 kilométeres utcának a befejező szakaszát is meg tudjuk végre építeni aszfaltosan. Ez olyan 400 méter hosszú szakasz – tette hozzá Rauf Norbert. Ez a 15 millió forintos munka, a másikhoz hasonlóan, szintén hamarosan kezdődik.

A faluvezető elmondta, az utóbbi években több utcát is le tudtak aszfaltoztatni, illetve ki tudták javíttatni azokat a salakos utakat, amelyek már nagyon elhasználódtak. A jelenlegi fejlesztések az eddigiek folytatásaként értelmezhetőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában