2022.05.25. 07:00
Nincs még meg a tégla Gyúrón
A május 8-ai etyeki időközi választás után most Gyúróra irányul a figyelem megyénkben, ahol szintén polgármester- és önkormányzati képviselő-szavazást tartanak egy hónap múlva, miután a lehallgatási botrány után feloszlott a képviselő-testület.

Június 26-án Gyúrón is időközi választást tartanak
Forrás: Zsedrovits Enikő / DH
Ennek már idestova másfél éve, így kíváncsiak voltunk, hogy a közelgő voksolás árnyékában hol tart jelenleg az ügy. Az általunk néhány hete megkérdezett Szabó György képviselő lapunknak úgy nyilatkozott, hogy 2020. október 13-a, a testület feloszlása óta semmiféle hivatalos kommunikáció nem történt sem a rendőrség, sem a jegyző, sem a polgármester részéről a település lakossága, illetve a képviselő-testület felé, így számukra jelenleg is nyitott kérdés, hogy volt-e titkos lehallgatásra alkalmas készülék vagy sem a polgármesteri hivatal épületében.
A jegyző, Balogh Lóránd megkeresésünkre levélben reagálva azt mondta, hivatalos rendőrségi megkeresést nem kapott az ügyben, így azt sem tudta megmondani, hogy milyen stádiumban tart jelenleg a nyomozás. A kérdésünkre, miszerint az ügy kirobbanásánál a faluvezető, polgármesteri pozícióban lévő Horváth Gyula indulhat-e a voksoláson, a következő választ kaptuk:
– A település ügyvivő polgármestere, Horváth Gyula indulhat a választáson. Általános jelleggel fogalmazom meg, hogy amíg egy választási eljárási törvény szerint választó és választható állampolgár nincs jogerős bírósági ítélettel eltiltva a közügyek gyakorlásától, addig a választási eljárásban részt vehet.
Lapunk érdeklődésére Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, nyomozást folytatnak tiltott adatszerzés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, de több információt nem állt módjában kiadni.
– Alábbi megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tiltott adatszerzés bűntett és más bűncselekmény gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban gyanúsított kihallgatásra válaszadásunkig nem került sor. Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni.