Kilencven százalék felett

2022.05.21. 20:00

Készül az álomiskola Móron

Az intézmény igazgatója, Kajos Péterné, illetve a tankerületi központ megengedték, hogy bepillantást nyerhessünk az építkezés jelenlegi fázisába, hogy arról hírt adhassunk olvasóinknak.

Palocsai Jenő

Az udvaron a térkőburkolat lerakása zajlott éppen

Forrás: Pesti Tamás / FMH

Az épület külső homlokzata, tetőkialakítása, színe és elrendezése teljesen modern, de mégis úgy, hogy közben harmóniában van a mellette magasodó, patinás épülettel. Az udvaron a térkőburkolat lerakásának utolsó mozzanatai zajlanak, míg a két épület között már a kapuk pilléreit betonozzák a szakemberek. A mai igényeknek és elvárásoknak megfelelően nem lesz betonsivatag az udvar, ugyanis több zöld felület és egy közel 200 négyzetméteres játszótér meg-meg szakítja a térkövezett részeket. A falak homlokzatán a betonkazetták ma még üresen állnak, de azokba majd a tanulók és a tanárok ültetnek növényeket, illetve virágokat, és ez igaz a ligetszigetekre is.

A régi résznek is van tornaterme, ám már régen kinőtte azt az intézmény, hiszen a jelenlegi 20 osztálynak heti 100 testnevelésórája van, amit egész egyszerűen nem tudtak már megoldani. Az új, sportparkettával burkolt terem kétszerese a régi csarnoknak és csak a vizesblokkokkal, mozgássérült mosdókkal felszerelt öltözők felől lehet majd megközelíteni. A földszinten új orvosi  és testnevelőtanári szobát is kialakítottak.

Kajos Péterné elmondta, hogy nem lesz költözés. Az új részben kifejezetten szaktantermek lesznek, melyek állandó berendezéssel és felszerelt szertárakkal várják majd az oda érkező osztályokat. Nemcsak a természettudományok kapnak itt helyet, hanem a képzőművészeti- és a zeneoktatásnak is saját birodalma lesz, ahogy a nyelvi képzésnek is.

Most még minden belső padozat lapokkal és fóliával fedett a felületek védelme érdekében, ami elengedhetetlen, hiszen állandóan dolgozik benne nem egy brigád, méghozzá párhuzamosan. Itt a festők, ott az álmennyezetet építők, amott a fűtés- és légtechnika szakemberei dolgoznak. Az emeletekre futó lépcsősor egy liftet ölel körbe, amivel minden szinten megoldott lesz az akadálymentesség.

Ezeket az információkat már Uhlár Ottótól tudtuk meg. A Viva Palazzo generálkivitelező cég építésvezetője külön felhívta a figyelmet arra, hogy a lépcsőkön és a folyosókon optikai vezetősávok futnak majd végig, ami nemcsak esztétikus, de praktikus is, éppúgy, ahogy a mozgásérzékelős lámpák, amik kialszanak, ha nincs szükség a fényükre.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekek mennyire várják azt a napot, mikor végre megtölthetik élettel az újonnan kialakított tereket, Uhlár válaszolt: – A gyerekek már nagyon izgatottak, folyamatosan figyelik a fejleményeket, sőt, karácsonykor énekeltek is nekünk, hogy jobban menjen a munka. Bízunk abban, hogy nem kell már sokáig várniuk, ugyanis bár a teljesítési határidő augusztus 2. napja, terveink, illetve a munkálatok jelenlegi állása szerint akár egy hónappal korábban is levonulhatunk a munkaterületről.

Szóval nem lesznek a Radnótiban régi és új iskolások, hanem mindenki számára adott mind a két épület tudása és kényelme. Ha mégis felszaporodna a létszám, a két épület együttesen akár 800 gyermek tudásvágyát is ki tudná elégíteni, ám ehhez meg kell várni az engedélyeket és az azokat követő használatbavételi engedélyt, valamint az ünnepélyes átadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában