Polgármester és képviselő

2022.05.14. 11:04

Júniusban és júliusban is lesznek időközi választások Dél-Fejérben

Molnár Emese

Forrás: Berán Dániel

Mint már arról korábban beszámoltunk, időközi választás lesz Dunaújvárosban is. A 2-es számú választókörzetben azért kell időközi választást tartani, mert Utassy Éva, a Rajta Újváros! Egyesület képviselője 2021. április 21-én elhunyt, ezáltal megüresedett itt a közgyűlési mandátum. A Helyi Választási Bizottság július 3-ra írta ki az időközi választást a körzetben. Mint az a határozatban olvasható, a Helyi Választási Iroda legkorábban május 14-től adja ki az ajánlóíveket azon jelölteknek, akik indulni kívánnak a képviselői mandátum megszerzéséért. Ezekre gyűjthetik a választópolgárok támogatói aláírását május 30-ig.

A Helyi Választási Bizottság ülésén ismertették azt is, hogy a helyi ukrán nemzetiségi önkormányzat 2019-ben megválasztott két képviselője lemondott megbízatásáról, emiatt határozatképtelenné vált a testület. A megüresedett helyek betöltése érdekében ugyancsak időközi választást kell tartani, és úgy határoztak, hogy ezt is július 3-án fogják lebonyolítani.

Időközi választást tartanak majd Perkátán is, mivel az előző vezető, Somogyi Balázs 2020. szeptember 30-i hatállyal lemondott a tisztségről. A perkátai lakosok június 26-án választhatnak polgármestert. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában