Idén még elbírálás előtt állnak a kérelmek

2022.05.20. 11:30

Jövőre pályáznak a Vörösmarty tér 7-es számú házának lakói

Néhány nappal ezelőtt lapunkban foglalkoztunk a székesfehérvári Vörösmarty tér 7. szám alatt lévő ingatlannal és annak szükséges felújításával.

Baráth Eszter

Támogatási kérelem nem érkezett a lakóközösségtől

Forrás: Fehér Gábor / FMH

A város tájékoztatása szerint a magántulajdonban lévő ingatlanok homlokzat-felújítására az önkormányzat és a közgyűlés a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletben foglaltak alapján tud támogatást biztosítani. Ennek feltétele, hogy az adott költségvetési évben legyen fedezet, valamint, hogy a társasház a rendeletben foglaltaknak megfelelően nyújtsa be a pályázatát. Az odaítélt támogatások mértékéről a város közgyűlése hoz döntést.

Az önkormányzat válaszából kiderül, hogy a Vörösmarty tér 7. szám alatti társasház telefonon érdeklődött a támogatással kapcsolatban, melyet követően a hivatal e-mailben továbbította részükre a településképi rendeletet és a jelentkezési adatlapot, kérelem viszont nem érkezett a lakóközösségtől sem elektronikus úton, sem papírformátumban. Tájékoztatásuk szerint az idei évben még egy társasház sem kapott támogatást, eddig két kérelem érkezett be, amelyek még hiánypótlás és döntés előtt állnak.

Az önkormányzat válaszát követően megkerestük a szóban forgó ingatlan általunk előzőleg is megkérdezett lakóját, aki – mint beszélgetésünkből és a város válaszából is kiderült – korábban helytelenül fogalmazott, amikor azt mondta: jövőre újra pályázunk. Elmondta, valóban nem nyújtották be a kérelmet, mert az önkormányzattól kapott tájékoztatás alapján inkább úgy döntöttek, hogy ezt a jövő évre vonatkozóan teszik majd meg.

A ház lakója elmondta, amellett, hogy az ott élők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a felújítás megtörténhessen, úgy érzik, a város is kész támogatni őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában