Lakossági fórum, előadással

2022.05.20. 07:00

Bárki is kérdez Móron, a főépítész válaszol

Egy gyakorlati tudást is átadó lakossági fórumot tartottak a településen csütörtökön délután. Az összejövetel témája elsősorban a városfejlesztési tervek volt, illetve, hogy azok milyen részegységekből állnak.

Palocsai Jenő

Forrás: Palocsai Jenő / FMH

Egyfajta képzéssorozat első felvonása volt az az előadás melyet az Ezerjó Étterem különtermében tartottak május 19-én, délután. Az előadó Székely Nóra okleveles településmérnök, a város főépítésze volt. A szakember azt a célt tűzte zászlajára, hogy a település fejlesztését és rendezését szolgáló innovatív városrehabilitációs gyakorlatokat bárki számára érthető formában terjessze, illetve, hogy azok alkalmazását elősegítse.

A képzéssorozat kezdő előadásának címe az volt: Fejlesztési tervek. Székely Nóra elmondta a jelentős számú hallgatóság előtt: – Sokféle tervdokumentációt kell elkészíteni annak megfelelően, hogy a mi az, amit az Európai Unió előír a különböző programozási időszakokban. Most legalább egy fejlesztési koncepcióval, egy fejlesztési stratégiával és egy városfejlesztési kézikönyvvel kell rendelkezni ahhoz, hogy a település egyáltalán pályázni tudjon.

A szakembertől megtudtuk, hogy egy város fejlesztésének irányvonalai úgy épülnek fel, hogy a pár mondatos európai uniós koncepciót lebontják különböző stratégiákra, amit az országoknak magukévá kell tenni. Ha megvannak az országos stratégiák, azokból lesznek először az operatív programok, amelyek megmondják, hogy milyen forrásokra lehet pályázni. Ezzel párhuzamosan a város is elkészíti a saját stratégiáját, hogy ezeket a támogatásokat minél aktívabban le tudja hívni.

Az általánosságokon túl Mór városa is szóba került, többször helyi példákkal magyarázta a főépítész a folyamatokat, hogy minél érthetőbb legyen a hallgatóság számára. Mór prioritásai között szerepel, hogy egy élhető város legyen, megfelelő színvonalú zöldterülettel, jó közlekedési kapcsolatokkal, de fontos cél az is, hogy ki tudják szolgálni a gazdasági területen a vállalkozókat, és hogy a beköltözni vágyóknak megfelelő mennyiségű építési telket biztosítsanak.

Székely Nóra hangsúlyozta: – A fejlesztési irányok meghatározása nem a főépítész feladata, azokat az önkormányzat jelöli ki, és ha ez megtörtént, akkor a főépítész koordinálja a jogszabályokat és ő tartja a kapcsolatot a tervezőkkel. A munka folyamatos, most fejeztük be az új helyi építési szabályzatot (HÉSZ) és szerkezeti tervet, és most készítjük az új településképi rendeletet.

A délután tartott eseménynek részese volt a Móri Városvédő és Szépítő Egyesület, és az előadássorozat későbbi programjaiba is bevonták a témához valamilyen módon kapcsolódó civil szervezeteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában