Nyolc pályázatot nyújtottak be

2022.05.21. 17:00

A sportegyesület is fejlődhet Nagylókon

A helyi sportegyesület eszközfejlesztésre és a Nagylók Római Katolikus Plébánia külső-belső fejlesztésére is nyertek pályázati forrást Nagylókon. A részletekről Tóth József polgármestert kérdeztük.

HV

A plébánia belső terei, de az udvara is megszépülhet

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: S Totto Rita

Nyolc pályázatot nyújtott be a település a Magyar falu programon, ötöt az önkormányzat, hármat a helyben működő a civil szervezetek, ebből három pozitív elbírálást kapott.

A Nagylók Római Katolikus Plébánia az egyházi közösségi terek fejlesztését célzó pályázaton nyert 16,1 millió forintot. A felhívás a közösségi terek fejlesztésének támogatásával ad lehetőséget a települések társadalmi kohéziójának megerősödésére. Az elnyert forrást a plébánia belső helyiségeinek fejlesztésére, korszerűsítésére, a bútorzatra, eszközök beszerzésére, valamint a plébánia környezetének – udvar, kerítés, melléképület, parkoló – fejlesztésére fordítja az egyház.

– Ezenkívül a helyi labdarúgócsapatot működtető Nagylóki Sportegyesület nyert kétmillió forintot a sportöltöző eszközfejlesztésére. Mosógép, szárítógép beszerzésére, valamint a pálya rendben tartásához szükséges felszerelés vásárlására lesz lehetőségük – mondta lapunknak Tóth József, Nagylók polgármestere.

Az önkormányzat a temetői infrastruktúra fejlesztése alprogramban nyert támogatást, ebből folytatódhatnak a már megkezdett fejlesztések. A pályázati kiírás célja ez esetben az önkormányzatok tulajdonában lévő temetőket érintően a nagy terhet jelentő kötelező feladatok ellátásának biztosítása. Ebbe beletartozik egyebek mellett az új ravatalozók építése, a meglévők felújítása, valamint urnafal kialakítása, bővítése és a ravatalozó épületének akadálymentesítése.

A nagylóki önkormányzat 6 millió forint támogatást nyert, melyből a temető fejlesztésének harmadik ütemében egy urnafal létrehozására kaptak lehetőséget, valamint a rendelkezésre álló támogatásból területfejlesztési munkálatok valósulhatnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában